Hajnal-táj: Őshonos sorozatunkban az erdélyi kopóról lesz szó

A szeptember 26-i adás tartalmából.
 

– Állatvédelemi sorozat – Idén is meghirdette Állatvédelmi témahetét az Állatvédelemért Felelős Kormánybiztosi Titkárság. Tavaly közel 130 ezer gyermeket regisztráltak a pedagógusok, idén eddig már százezerrel többet. A tavalyi sikeren felbuzdulva idén hosszabb lesz a témahét október 2-tól 15-ig tart. Megkötés nincs, bármely tevékenységgel lehet regisztrálni, de segítséget is kaphatnak az intézmények, letölthető óraterveket, neves szakértők online előadásait.

– Őshonos sorozat – A magyar nemzeti génvagyon állatairól szóló sorozatunk következik. Őshonos állataink kiszorultak a tömegtermelésből jobbára kedvtelésből tartják őket, ez pedig, veszélyezteti fennmaradásukat. Kihalásukkal pótolhatatlan genetikai értékek vesznének el örökre és a velünk élő állatok sokfélesége (biodiverzitása) is eltűnne. Sorozatunk kéthetente, kedden jelentkezik, az a szándékunk, hogy ezeknek a fajtáknak a várható jövőjét mutassuk be. Keddi műsorunkban az erdélyi kopóról szólunk.

– Első alkalommal rendezték meg a Terelő Európa Bajnokságot Magyarországon. A különleges versenynek Hortobágy adott otthont, ahol tíz ország terelőkutyái mérték össze tudásukat. Természetesen hortobágyi rackákat kellett terelniük.

– Megnyílt az Apraja Farmja Sarudon. Pár évvel ezelőtt zárt be a sarudi MiniZoo állatsimogató. Ezt élesztették újra és gondolták tovább: azt mutatják be, hogy milyen is egy igazi állatbarát falu a városok túlzsúfolt világa helyett. Elsősorban őshonos állatokat hoztak, szeretnék a látogatóknak azt is bemutatni, hogyan lehet gondozni, együtt élni velük.

– Vannak-e ellenálló burgonyafajták? Mit vegyünk, mit keressünk? Négy magyar, klímatűrő, ellenálló burgonya fajtát vizsgálnak európai uniós fajtakísérletekben, több mint ötven európai burgonyafajta között. A cél a bioburgonya fajták termesztése. A Magyar Nemzeti Fajtajegyzéken 12 keszthelyi nemesítésű burgonya szerepel, amelyek kitűnnek vírusellenálló képességükkel, betegség ellenálló képességükkel, például a burgonyavészt is tűrik, tehát a fitoftóra nevű kórokozó gombát is elviselik.

– Minden várakozást felülmúlt a tavalyi tormatermés. Kevesebb területen is többet és jobb minőségűt takarítottak be a gazdák a pusztító aszály ellenére, mint 2021-ben. Ráadásul még a felvásárlási árak is kedvezően alakultak. Idén már biztos, hogy a tavalyihoz képest alacsonyabb áron tudják majd eladni a termelők a hajdúsági tormát. Az egyik gond, hogy mindig még sok tavalyi torma van a raktárakban.

– Elkezdték az édesburgonya betakarítását a Somogy vármegyei Berzencén. Kovács János és fia András családi vállalkozásban foglalkoznak batátatermesztéssel. A meleg ősz miatt október végéig tart a betakarítás, idén közepes termésátlaggal, mivel egyre népszerűbb és ismert zöldségről van szó, külön reklám már nem kell a batátának, és sokkal többet el lehet adni, mint amennyit megtermelnek.

– Ezekben a napokban a jövő évi termést döntően meghatározó mezőgazdasági munkáktól hangos a határ, zajlik a szántóföldi növények betakarítása és a talaj előkészítése az őszi vetésekhez. A demecseri Szurovcsák család körültekintően és alaposan végzi az őszi munkákat, idén 300 hektáron vetnek zabot, melyből gluténmentes termékeket készítenek feldolgozó üzemükben.

– Megindultak a kombájnok, országszerte vágják már a kukoricát is. A sokat emlegetett tavalyi történelmi aszály után, ismét egymillió hektár fölé emelkedett az őszi búza vetésterülete, jellemzően a kukorica rovására. A termelők ugyanis a kisebb kockázattal és kevesebb költséggel járó gabonaféléket és a napraforgót választották. Bár még a kukorica betakarításának elején járunk, de az már látszik, hogy jó termés ígérkezik, ám a gazdák mégsem elégedettek. Horváth Szabolcs munkatársunk a békési határban járt, ahol már javában dolgoznak a gépek.

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – szeptember 26., kedd 5:00

Műsorvezető: Gécsek-Tóth Enikő
Szerkesztő: Gyarmati Péter

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: MTI/Varga György

Olvasson tovább