– „A világot megrázó tragédiák idején is gondolnunk kell a rászoruló magyar gyerekekre.” Elindult pénteken Kárpátaljára a Katolikus Karitász orvosmissziója. A háború kitörése óta első alkalommal végeznek szűrővizsgálatot a magyarlakta településeken.
– Légi Térképészeti és Távérzékelési Konferenciát rendezett pénteken az Óbudai Egyetem. A legújabb eredményeket ismerhették meg a résztvevők.
– Száradó tuják helyett most szinte mindenütt leylandi ciprussal találkozni a kertekben, de a szakemberek szerint ezeknek is ugyanaz lesz a sorsuk, csak kicsit később. Az inkább az, gondoljuk át – és ebben szívesen segítenek – milyen típusú növények illenek valójában a Kárpát-medencébe. Mert a faiskolák és kertészetek hiába igyekeznek olyan kínálatot nyújtani, ami megfelel a változó klímának, ha a vásárlók sok esetben ragaszkodnak a divatos növényekhez, és nehéz lebeszélni őket akár az emlgetett leylandi ciprusról.
– Túrázzunk. Szíriai utazások.
– Kisebb vízfelületek tisztítására alkalmas eljárást dolgozott ki egy fiatal szegedi kutató. Munkája folytatását most három évig a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj segíti. A módszer egyedülállónak számít a világon.
– „50 étel a nagyvilágból” címmel jelentetett meg két évvel ezelőtt szakácskönyvet külföldi hallgatóinak receptjeiből válogatva a Pécsi Tudományegyetem. Az ötletet az adta, hogy ismertessék meg a 130 országból itt tanuló diákok gasztro kultúráját, ízlésvilágát különleges ételeiket. A kötet olyan népszerű lett, hogy a napokban elkészült a második szakácskönyv is.
– Csak a Mentes Őszi Fesztivál. A ma kezdődő fesztiválon nem csupán a mentes étkezésé és étrendkiegészítőké a főszerep, hanem a fenntarthatóság, újrahasznosítás és vegyszermentes csomagolás és háztartásvezetéssel is megismerkedhetnek az érdeklődők.
-Több hónapos előkészítés után csütörtökön közös koncerten lépett fel a hirosimai Szenda pánsípegyüttes a zsúfolásig megtelt temesvári Új Ezredév református templomban a helyi Bokréta citerásaival és furulyásaival. A második világháború végén bombatámadás áldozatául esett japán város mai gyermekei békeüzenetet hoztak Európa egyik kulturális fővárosába.
– Szombaton lesz az I. Leöwey Világtalálkozó. A gimnáziumban végzett és a világ számos pontján szétszóródott diákok közül közel ezren vesznek rész személyesen a rendezvényen, sokan pedig online követik a találkozót.
– A hétvégén rendezik meg az 56.SavariaNemzetközi Táncversenyt Szombathelyen. A verseny nemcsak az európai, hanem a világ minden táján ismert és elismert táncesemény, amely méltó rangot vívott ki magának a Nemzetközi Tánc Sport Szövetség és a táncsport szakemberei illetve táncosai körében is. Az idei megmérettetésen 33 ország 600 versenyzője vesz részt.
– Szombaton és vasárnap tartják a XXX. Európai Bordalfesztivált Villányban és a környező településeken. A programsorozathoz kapcsolódóan kerül megrendezésre első alkalommal a bordalnokok versenye is.
Szombat reggel – Kossuth Rádió – szeptember 23., szombat, 6:00
Szerkesztő – műsorvezető: Gungl László
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.