Kalendárium: Egészen november végéig tart a Múzeumok Őszi Fesztiválja

A szeptember 25-i adás tartalmából.
 

– Stúdióvendég: Nemcsák Károly színművész, a József Attila Színház igazgatója.

– A József Attila Színház idei évada

– Hétfőn (09.25.) kezdődik és egészen november végéig tart a Múzeumok Őszi Fesztiválja. A Veszprém vármegyei Lackó Dezső Múzeum is számtalan programmal kapcsolódik az eseményhez. A többi között biciklizni fognak holnap, a Fitt Múzeum – tekerj bele az őszbe program keretében, egy várostörténeti kerékpáros túrán. Találkozó szombaton a múzeum előtt 15 órakor.

– Tizenkettedik alkalommal rendez Országos Táncfesztivált a GGTánc Eger szeptember 27-e és október 1-je között. Vendégül látják a Nagyvárad Táncegyüttest, a marosvásárhelyi M Stúdiót, a Tellabort, az Inversedance-t, a 30 éves Bozsik Yvett Társulatot.

– Kétnapos ünnepséggel nyitott meg újra a Trianon Múzeum, a Veszprém vármegyei Várpalotán.

– Rendhagyó tárlatvezetésre várják az érdeklődőket Budapesten, a Petőfi Irodalmi Múzeumban szerdán 17 órától a Világjáték című kiállításban. A tárlat Polcz Alaine íróra, pszichológusra emlékezve – Mészöly Miklós író feleségére emlékezik, de nem csak a szépirodalmi munkásságára, hanem orvosi hivatására is.

– Lőte Attila lesz a Kossuth Rádió Nagyok című műsorának hétfői (09.25.) vendége. A Jászai Mari-díjas színművész 60 évig volt a Madách Színház tagja, a most 89 éves művész 2021-ben vonult vissza. Játszott drámai hősöket a színpadon, láthattuk filmekben, szinkronszereket is vállalt, és hangjátékokban is szívesen dolgozott. Tagja volt a legendás Szabó családnak, ami a Magyar Rádió 48 éven át tartó népszerű hangjátéksorozata volt. Ma sem tétlenkedik, egy újabb életrajzi köteten dolgozik, és nemrégiben filmezett.

– Szeptember 29 – október 07. között XXV. Nemzetközi Hárfafesztivál a Gödöllői Királyi Kastélyban.

Kalendárium – Kossuth Rádió – szeptember 25., hétfő 15:32

Szerkesztő: Kovács Bernadett

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: MTI/Hegedüs Róbert

Olvasson tovább