– A borszőlőfajták nemesítése a hatvanas években bontakozott ki. Indulásakor alapvető célkitűzés volt a megszokott, híres fajták gazdaságosságának növelése. A nemesítés további feladata lett nem direkt termő, rezisztens, kevés permetezést igénylő fajták előállítása. Az ebben részt vevő szakemberekre szerte az országban büszkék lehetnek. Ezért is ültetett emlékfát Rácz Lászlóra emlékezve az Egri Borbarát Hölgyek Egyesülete a Vincellér-parkban, Egerben. A neves szakember a szőlő analitika, a kutatás területén alkotott egyedülállót.
– A Fejér vármegyei Enyingen fontos szokás, hogy minden esztendőt egy helyi híresség emlékévének szentelnek. Idén a Török család, pontosabban Török Bálint Emlékévet ünnepelnek. A város mostani címerét is még II. Ulászló adományozta a Török családnak a 16. században. A település híres szülöttét még Gárdonyi Géza is megénekelte.
– Maradjunk még az ismert személyiségeknél: Hőseink az étlapon címmel jelent meg az a könyv, amely pontosan láttatja a történelmet és az embert, akiről ételeket, italokat neveztek el. Nemzeti példaképeink ételeivel ismerkedhetünk meg, irodalmi-történelmi tálalásban.
– Biciklivel, vonattal, busszal, vagy villamossal – ezen a héten a mobilitás fontos volt a legtöbb magyar és európai városban. Az autók száma hihetetlenül megnőtt, ezért egyre több település fordít gondot arra, hogy a közösségi közlekedés felé tereljék az utazni vágyókat.
– Amelyben a késői érésű kajszibarack fajtákról lesz szó. Nem véletlenül nevezik sokan a barackot a gyümölcsök királynőjének. Ez az ínycsiklandó finomság ugyanis frissen fogyasztva a legízletesebb és tápanyagtartalma is ekkor a legmagasabb, de ki ne imádná a saját készítésű befőttet, a rostos ivóleveket vagy a különböző barackos leveseket és süteményeket is? Emellett pedig fagyasztással vagy aszalással hosszú ideig tárolható.
– Javában tart a burgonya betakarítása. Idén átlagos terméssel számolhatnak a gazdák, ám ma már csak annak érdemes burgonyatermesztéssel foglalkozni, aki öntözőrendszert használ. Bár a kiskertek száma csökkent az elmúlt évek alatt, a házi kertekben a burgonyát még mindig sokan termesztik.
– A fiatalok nem fogyasztanak elegendő bort, így a termelőknek erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy megnyerjék őket. Ezért az ágazatnak meg kell céloznia a fiatalabb korosztályt is. Olvasható egy nemrégiben megjelent tanulmányban. Egerben a 61. Közgazdász Vándorgyűlés a hazai borászat helyzetéről is beszéltek. Hogyan lehet megállítani például a borfogyasztás csökkentését?
– Ritka kegyetlen tréfát űztek a magyar hatóságok 1988-ban a Ceausescu diktatúra elől Magyarországra menekült marosvásárhelyi képzőművésszel Tompa Vadadi Annával. Se nálunk letelepedni, se továbbutazni nem engedték. Ő minden nap kiment a repülőtérre 20 kilós bőröndökkel és négy lányával, de a géppisztolyosok minden nap visszafordították. Amikor végre vége szakadt ennek a tortúrának, Svédországig meg sem álltak. Azt gondolnánk, így, tüskével a lelkében, haraggal tekint vissza, de nem. Több mint negyed százada, minden évben magyar anyanyelvi tábort szervez a külföldön élő magyar gyermekeknek.
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – szeptember 23., szombat 5:00
Szerkesztő – műsorvezető: Juhász Zsolt
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.