Hajnal-táj: Régen őrültségnek mondták - mára megterem

A szeptember 1-i adás tartalmából.
 

Történelmi emlékhely a siklósi vár
Lassan nyugdíjba megy a Tenkes kapitánya sorozat. A forgatás legfontosabb helyszínén, a siklósi várban tárlat nyílt. Közben ráadásul a vár történelmi emlékhellyé vált.

Turizmus fellendítése Tisza-tónál
Új stratégiát dolgozott ki a Mahart a Tisza-tavi és Tokaj térségbeli nyaralóhajózás fellendítésére. A program 2020-ban indult, de azt először a Covid-járvány, majd az Ukrajnában zajló háború nehezítette. Ezért új stratégiát dolgozott ki a Mahart: a magyar családokra fókuszálva lendítenék fel a nyaralóhajózást a Tisza-tónál.

Haltelepítés a tatai tónál
Az idei szezon is versenyekben gazdag időszaknak ígérkezik a Tata Sporthorgász és Környezetvédő Egyesület életében. A megmérettetések mellett, a szervezet nagy hangsúlyt fektet a halállomány pótlásra is, így rendhagyó mód, augusztusban is több mázsa ponty érkezett a Cseke-tóba.

Meleg vízből közepes harcsa – 140-en versenyeztek
Harcsafogó versenyt rendeztek Tiszán – száznegyvenen próbálták a ragadozókat horogra akasztani. Ám a víz nagyon meleg volt, a legnagyobb hal – harcsák között – közepesnek számít

Akár a családi élet mintája is lehetne a gondoskodó fülbemászó Növényvédelmi rovat Bozsik gazdával
A gyümölcsfákon vagy most a korai, apró szemű szőlőkbenkárt okozhat, viszont a biotermesztők csodafegyvert látnak benne. A laikusok meg – általában – félnek tőle, pedig nem mászik fülbe.

Megkezdődött a szüret a Soproni Borvidéken is
A hagyományoknak megfelelően az irsai Olivér szőlőfajtával indul a szedés. A borászok szerint a csapadékos időjárás miatt idén a vártnál kevesebb szőlőt tudnak begyűjteni.

Mintegy egy milliárd forintból épült szőlőfeldolgozó üzem Ordacsehiben
A hiánypótló beruházásra évek óta várnak a helyi termelők és szőlősgazdák. Az üzem ugyanis nagy mértékben csökkenti a gazdák kiszolgáltatottságát, hiszen így nem kell alacsony áron eladni a szőlőt, hanem mustként vagy borként magasabb áron tudják értékesíteni azt.

Régen őrültségnek mondták – mára megterem
Érik a füge Tormaföldén. A Zala vármegyei település mellett lévő ültetvényen jó termés ígérkezik, amit családi vállalkozásban művelnek és szednek is le. Több mint 10 évvel ezelőtt még teljesen hihetetlennek tűnt, hogy fügét termesszünk Magyarországon, ma pedig – részben a klímaváltozásnak – egyre népszerűbb ez a gyümölcs.

Hamarosan kész az üzem, vághatják a galambokat
Egyre nagyobb igény mutatkozik a hazai prémium húsgalambtermékekre, főként a külső piaci értékesítési területeken, ennek kielégítéséhez szükséges a húsgalambágazat fellendítése. Az idén áprilisban Szingapúrral, majd májusban Japánnal kötöttek megállapodást a nagy mennyiségű magyar galambhús exportjáról a hazai termelők. Az igények kiszolgálásához kulcsfontosságú a Görbeházán épülő galambvágóhíd és feldolgozóüzem.

Most vadítják vissza a kis túzokcsibéket
A Csanádi- pusztákon, a túzokvédelmi mintaterületen és az ide tartozó tájegységen van Európa legnagyobb túzokélőhelye és a hazai populáció negyven százaléka is található. Több mint 600 madár él ott. A túzok szaporulat is kimagasló az idei évben a mentett túzok tojásokat ki keltették, fel nevelték, és most vadítják vissza őket a park szakemberei.

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – szeptember 1., péntek 5:00

Szerkesztő: Bicsák Eszter

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: unsplash

Videó ajánló

Olvasson tovább