– Egyre kevesebb meggyet takarítanak be a termelők, idén is 15-20 százalékkal kevesebb meggy termett, mint egy éve. A feldolgozóipar felaprózódása is sokat ártott, nem is beszélve az éghajlati viszonyokról. Ágazati szereplők korszerűbb termelést és összefogást várnak. Megérné, hiszen a hazai meggy ízletes, piacos, azaz jól mutat a pulton és keveset utazik, míg a boltba vagy a feldolgozóba kerül. Érdekesség, hogy magyar meggyet esznek Németországban is, hiszen a meggybefőttünk nagyobb része oda kerül minden évben.
– Különlegesség került a keszthelyi kastélyba – nyolc évig restaurálták
Igazi kuriózum műtárggyal bővült a Keszthelyi Festetics Múzeum Hintómúzeumának gyűjteménye. A 90 éves francia sportautót Lakatos Ferenc gyűjtő ajánlotta fel Festetics a Kastélynak, hogy méltó helyen láthassa a nagyközönség.
– Hangtár – Vértesi Natúrpark
– Sok, védett „aggófű” virágzott Tata környékén
Magyarországon csupán két állománya van a fokozottan védett nagy aggófűnek. A Tapolcai medencében, csupán 50 tő lelhető fel, Tatán azonban az 1600-at is meghaladja az példányok száma, amelynek több, mint a fele virágzott is a legmelegebb hónapban.
– Itt a denevérnász ideje – Abaligeten
Elkezdődött a denevérnász az abaligeti barlangban. Ezekben a hetekben többezer példány keresik föl akár száz kilométeres távolságból is a Dunántúl legjelentősebb nászbarlangját. A megtermékenyülés megtörténte után , denevérek téli álomba szenderülnek és a több hónapos hibernációs időszakot követően tavasszal indul meg a magzat kifejlődése.
– 13 milliárdos projektegyüttes indul – javul Verpelét vízellátása
Korábban többször ingadozott az ivóvíz ellátás: volt, ahol kevesebb volt a nyomás, ezért javítják Verpelét vízellátását. 70 kilométer új távvezeték épül, és megvalósul a közvetlenül és közvetve érintett települések, településrészek biztonságos ivóvízellátása. Erre 13,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyert az ellátást biztosító ÉRV Zrt. A munkálatok már zajlanak.
– Bozsik gazda rovata: Paprika és paradicsom. Kalcium hiány tünetei paprikán és paradicsomon
– Virágkorát éli a biopaprika-termesztés Bácsgyulafalván a Vajdaságban
Míg Vajdaság egyes részein a fűszerpaprika termesztés most kezd felfelé ívelni, addig más falvakban ahol évtizedes hagyománya van a kultúrnövénynek drasztikusan csökkent a termelők száma. Magyarkanizsa község több települése is híres a jó minőségű fűszerpaprikáról, viszont minimálisra csökkent a termelők száma.
– Kertbarátok országos találkozója volt Várpalotán
Nemzetközi Kertbarát-találkozót és -kiállítást rendeztek Várpalotán, a Thury-várban. Az idei találkozó már a 4.volt a sorban. A háromnapos rendezvényen, melyet konferencia is kiegészített, kerti termények és feldolgozott élelmiszerek egyaránt szerepeltek a standokon.
– Kitolnák a dinnyeszezont országszerte
Még mindig jut az ország minden részébe a kiváló nyári gyümölcsből, és a továbbiakban is biztosított az ellátás. A hozzáértő dinnyés gazdák kitolják a szezont, sokan szakaszosan ültettek, így még szeptemberben is mindenhol az országban kerül a kiváló gyümölcsből.
– Idén is kevesebb meggyet takarítottak be – ágazati értékelés
Egyre kevesebb meggyet takarítanak be a termelők. Idén 15-20 százalékkal kevesebb meggy termett, mint egy éve. A 2022-es termés pedig, jóval szerényebb volt, mint a 2021-es. A feldolgozóipar felaprózódása is sokat ártott, nem is beszélve az éghajlati viszonyokról. Ágazati szereplők korszerűbb termelést és összefogást várnak.
– Fiatal gazda rovat: a természet csendje veszi körül a 22 éves fiatal gazdát Csurgó mellett
Bodrogi Vazul 22 éves fiatal gazda, aki madárcsicsergésre ébred, a természet csendje veszi körül, mellette őstermelőként gazdálkodik a csurgói hegyen. Tudatosan építi 20 hektáros területét, amit nemrég megválasztottak az idei év Magyarország Legszebb Fiatal Gazda Birtokának.
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – augusztus 31., csütörtök 5:00
Szerkesztő: Bicsák Eszter
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.