A Budapesten született lány egy koreográfus és egy balettmester gyermeként ugyan táncosnak készült, de hamar kiderült számára, hogy őt nem a klasszikus műfaj vonzza igazán. Elment tehát világot látni, hiszen a kortárstáncot akkoriban nyugaton lehetett csak elsajátítani. Élt Brüsszelben, Stockholmban, Londonban, Bécsben, Luxemburgban, táncolt, majd tanított, és mindeközben 3 gyermek édesanyja lett. A mozgás ma is a mindennapjai része, független társulatok szívesen dolgoznak vele, ő pedig örömmel mond igent így hatvan felett is, emellett pedig a jövő generációit tanítja a Táncművészeti Egyetemen. Vendégem a Harangozó Gyula- és Lábán Rudolf –díjas Lőrinc Katalin táncművész, koreográfus, újságíró, egyetemi tanár, akit idén a Magyar Érdemrend lovagkeresztjével tüntettek ki. Várja önöket a beszélgetőtárs, Babucs Kriszta.
Nagyok – Kossuth Rádió – augusztus 30., szerda 19:30
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.