Hajnal-táj: Augusztus második fele a növények felkészülése a téli időszakra

Az augusztus 28-i adás tartalmából.

– Heti néprajz. Augusztus második fele a növények felkészülése a téli időszakra: ebben nagy szerepe van a hajnali párának és a csapadéknak. Az örökzöld növények ilyenkor új hajtásnak, fejlődésnek indulnak a frissebb levegőtől és az esőtől, ami megkönnyíti ezt a bizonyos téli felkészülést. Ami a kertészekre vár, az többek között a növények szaporítása szemzéssel.
– Ahol jó élni. A Rinya-mente ékszerdoboza. Ezt a jelzőt nem érdemtelenül viselheti a Somogy vármegyei Kisbajom, mely település nevével először egy 1397-ből származó oklevélben találkozhatunk, bár akkor még y-nal írva. A zsáktelepülés magával ragadó látképe, rendezett virágos utcái és összetartó közössége vonzza a fiatalokat is.

– Hétvégén rendezték a Csákóiak napját Egerben. A hevesi megyeszékhely egyik legrégebbi városrészében összefogtak a lakók: tereket alakítottak ki, haranglábat állítottak, s – mivel a Csákót régen Szent István városrésznek nevezték – ezt minden évben megünneplik. Nemcsak közösen főznek, hanem a fertálymesterek emlékoszlopot is emelnek a király tiszteletére.

– Tavasszal adták át Nagyvázsonyban a felújított Kinizsi várat, amely több fedett kiállítóteremmel is bővült. A nagyközönség és a szakma visszajelzése is egyaránt pozitív a nyári forgatagot nézve, a mérleg szerint jóval többen kíváncsiak a Kinizsi Várra, mint az építkezés előtt. A vár üzemeltetését áprilistól a helyi önkormányzat vette át.

–  Amelyben a fügéről lesz szó. A legegyszerűbb módja, hogy fügefánk legyen, ha egy jól termő fát ismerünk a környezetünkben és arról kérünk szaporító anyagot, jövő tavasszal. A vesszőt ugyanúgy kell dugványozni, mint a szőlőt. Faiskolában akkor vegyünk fügét, amikor érik. Konténeres példányait bármikor elültethetjük.

– Kecskemét és térsége nagyon híres a paradicsom termesztéséről, valamint ennek köszönhetően a sűrített paradicsomlevéről is. Ez évtizedek óta annyira híressé tette a várost, hogy az ország minden részéről felkeresik érte a Zöldségtermesztési Kutató Intézetet. Így van ez ebben az évben is.

– Kiemelkedő minőség, sajátos íz és színvilág, kiváló alkalmazkodó képesség és nem utolsó sorban hozzájárulunk vele az agrár örökségünk életben tartásához – hirdeti az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet, a 2012-óta futó tájfajta paradicsom mentő programjában. Az intézet nem csupán hirdeti, de termesztésben ki is próbálja a rég elfeledett fajtákat, amik aztán mag formájában elérhetővé válnak a kiskerti tulajdonosok számára.

– A tájfajta paradicsomok termesztése, nevelése tehát működhet gazdaságosan, ráadásul most nem csak a paradicsomlé, hanem a lecsó eltevésének a szezonja is van. Remek termést hozott idén a karancssági közmunkások munkája, a Karitasz-csoport gazdaságában lecsónak való még most is bőven van.
– Az utolsó lecsófesztivált tartják ezen a hétvégén Esztárban. Az 1300 lakosú román határ menti hajdú-bihari településen ismét elkészítik a „gigalecsót”. Az ötezer literes üstben most is másfél tonnát főznek. A Berettyó-parti gasztronómiai fesztiválon főzőversenyt is szerveznek, a rendezvényre több mint 20 ezren voltak kíváncsiak egy éve.

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – augusztus 28., hétfő 5:00

Szerkesztő: Juhász Zsolt

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább