Napközben: Magyar Tavak fesztiválja

Az augusztus 24-i adás tartalmából.
 

– “Bőség a szűkösségben” – ez lesz a témája az idei Gyüttment Találkozónak, a résztvevők abban hisznek ugyanis, hogy az utóbbi időben tapasztalt számos válság közepette éppen ideje felfedeznünk, milyen bőség vesz minket körül a természetben és az emberi kapcsolatokban. Arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy ha nem csak a vagyoni helyzetünket, pénzügyi tőkénket tekintjük erőforrásnak, jelentősen növelhetjük ellenálló képességünket az eljövendő kihívásokkal szemben. A Találkozót idén nyolcadik alkalommal rendezik perceken belül kezdődik.. a Gomba községhez tartozó Magfalván. Telefon: Tóth Miklós, kommunikációs vezető, Krasznai Beatrix, a Gazdálkodók tere udvargazdája, rip: archív

– Nemrégiben tartottak egy nemzetközi szakmai találkozót az ország legkiemelkedőbb matematikusai és matematika tanárai, meghívott külföldi vendégekkel (CERME konferencia). Arra keresték a választ, hogy milyen a korszerű matematika oktatás és ezzel együtt milyen az a gondolkodásmód, amit a matematika segítségével meg kell mutatni, milyen a korszerű problémamegoldás és ezt milyen módszerekkel lehet megtanítani a tanulóknak. Stúdió: Csapodi Csaba, az ELTE Matematikatanítási és Módszertani Központ adjunktusa, a Rényi Alfréd Matematika Kutatóintézet Módszertani Osztályának munkatársa, rip: Taracközi K.

– Turisztikai rovat: Magyar Tavak fesztiválja: Debreczeni Ildikó a Magyar Tavak rendezvénysorozat fesztiváligazgatója, Állatkertek éjszakája: Zomboriné Polyák Irén, a Kecskeméti Vadaspark ügyvezető igazgató helyettese

– A Meixner–módszert eredetileg hátrányokkal élő gyermekek számára fejlesztették ki, mára azonban egy teljes iskolai rendszer épült köré, melytől a tehetséges gyerekek is szárnyalhatnak. Zenei és művészeti fejlesztés is társul mellé, így az egyik leghatékonyabb tehetségfejlesztő módszer lett. Ezért is használják az ország számos közoktatási intézményében, ma már a legtöbb iskola elsős-másodikos tanulóit így tanítják írni-olvasni. A módszer lényegéről, hatásairól beszélgetünk a Napközben végén. Stúdió: Gál Nóra, a Művészeti Iskola vezetője, Kriston Viktória fejlesztő.

Napközben – Kossuth Rádió – augusztus 24., csütörtök 9:05

Szerkesztő: Herczeg Tibor
Műsorvezető: Horváth Ágnes

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Olvasson tovább