– Kedvez az időjárás hazánk borvidékeinek. Sopron és Baranyában környékén sok volt a napsütés, és kellő mennyiségű csapadék is érkezett, így minden adott, hogy az idei jó évjárat legyen. Az Irsai Olivér szürete csütörtökön megkezdődik. A hazánkban egyre népszerűbb szőlőfajta ízletes, zamatos fürtjei már augusztusban beérnek.
– A Nádi Boldogasszony templom felszentelésének 200. évfordulóját ünnepelték a hívek Gyulán. A búcsúi szentmisét Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspök celebrálta. Az eseményen felavatták a templom újra koronázott Szűz Mária kegyképét is, amely – a hívek adományainak jóvoltából – ismét régi pompájában tündököl. Kovács Péter plébánossal beszélgetettünk.
– Hangtár – Cséplőgép
– Szép számmal vannak olyanok, akik nem csupán azért mennek piacra, hogy friss zöldséghez, gyümölcshöz vagy éppen húsáruhoz jussanak, hanem zenéhez is. Igen, jól hallották, zenéhez. Mert a piacon, persze nem mindegyiken, a vásárlás előtt, után, netán közben, koncertet is hallgathatnak. Két fiatal, a Kőnig Veronika-Tierra Jimmy alkotta Jimmy és Nika duó ugyanis az ország különböző piacain és utcáin is fellép. Legutóbb Csepelen muzsikáltak.
– Virágzik a soproni parkerdő gyertyános–tölgyeseiben, bükköseiben az erdei ciklámen. Sopron és a ciklámen elválaszthatatlan, a 60-as, 70-es években még tömegekben virított a vᬬrost körülölelő erdőkben, mára azonban jócskán megfogyatkozott. A Tűztorony mellett Sopron jelképének számító kis virág védett, eszmei értéke 10.000 forint.
– Gyere Győrbe! A Győrbe érkező turisták – számos program mellett – tematikus túrákon is részt vehetnek a helyi idegenvezetők segítségével. A kisalföldi megyeszékhely boszorkányainak történeteit és pereit bemutató séták mellett jelenleg a legnépszerűbbek a tematikus hajós túrák, emellett nagy érdeklődés övezi az ősszel induló, a város legpatinásabb szállodájának történetét és történelmét is bemutató Rábarangoló program is. A részletekről Csobayné Pintér Éva idegenvezetőt kérdeztük.
Bozsik József – Érdemes-e, lehet-e bort készíteni szilvából? Hogyan kell használni borélesztőt és élesztő tápsót? Ezekre kérdésekre keressük a választ szerdán reggel. Mit tegyünk, ha elakad az erjedés? Lehet-e segíteni? Ha pusztán a borélesztő nem elegendő, akkor az élesztő tápsó ad további segítséget. Gyümölcsboroknál és a valódi, szőlőből készített boroknál egyaránt lehet használni a borélesztőt, valamint az élesztőt segítő tápsót, hogy az erjedés végbe menjen, és ne küzdjünk meg a sikertelen erjedés nehézségeivel.
– Szerdán nyitja meg kapuit a Hírös Hét Kecskeméten. A rendezvényen különleges portékák és a kiállítók terményei is megtekinthető. A seregszemle célja, hogy az érkező vendégek megismerkedjenek a helyi és a térségbeli gazdák csodálatos alapanyagaival, terményeivel.
– Már érik a zamatos magyar csemegeszőlő. A boltok polcai lassan tele lesznek ezzel a gyümölccsel, de a magyar termékek mellett egyre több a külföldi is: az elmúlt négy évben a duplájára nőt az import szőlő mennyisége a hazai piacon.
– Kedvez az időjárás hazánk borvidékeinek. Sopron és Baranyában környékén sok volt a napsütés, és kellő mennyiségű csapadék is érkezett, így minden adott, hogy az idei jó évjárat legyen. Az Irsai Olivér szürete csütörtökön megkezdődik. A hazánkban egyre népszerűbb szőlőfajta ízletes, zamatos fürtjei már augusztusban beérnek.
– Ünnepélyes keretek között nyitotta meg a szüreti szezont múlt héten a Dél-Dunántúlon elsőként – a Pécsi Tudományegyetem Szőlészeti és Borászati Kutatóintézete. Bár idén a hűvös tavasz és a csapadékos idő miatt később indult a természet, de a hozamot és a minőséget mindez nem befolyásolta. Az 1949 óta fennálló, 39 hektárnyi szőlőültetvénnyel rendelkező intézet 1600 négyzetméter alapterületű pincéje felkészülten várja a friss termést, hogy azt feldolgozva kiváló borok kerülhessenek a palackokba.
– Gyarmati Péter – Mint arról a Kossuth rádióban beszámoltunk: Gyomaendrőd közelében a Richter-skála szerint 4-es erősségű földmozgást regisztráltak szombaton délelőtt; pár perccel később Túrkeve közelében, majd csaknem másfél óra múlva Szarvasnál is földrengés történt. Tegnap (kedden) reggel pedig, Kaposvártól 20 kilométerre észleltek földrengést. Károkról eddig nem érkezett bejelentés a katasztrófavédelemhez. Az általunk megkérdezett szakértő azt mondta, évente több száz földrengés van Magyarország térségében, de 4-es magnitúdójú csak ritkán. Hasonló erejű földmozgás 2019-ben volt. Márta Renátó és Gyarmati Péter összeállítását hallják. Ezzel a témával Napközben műsorában részletesen is foglalkozunk.
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – augusztus 23., szerda 5:00
Műsorvezető: Balog Tamás
Szerkesztő: Gyarmati Péter
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.