– Klímaetikett, klímaveszélyek
Pont kerülhet az irodai klímaháború végére: Tudományos válasz született arra, hány fokra kell állítani az irodai klímát nyáron. A tanulmányból kiderült az is, hogy miért jobb, ha a nők kezelik a klíma távirányítóját.
A hány fokra állítsuk a klímát kérdésen túl nagyon fontos odafigyelni a klíma megfelelő működtetésére is, hiszen idén már 22 klímaberendezés okozott lakástüzet. Az esetek többségét elektromos meghibásodás, vagy mechanikai hiba idézte elő.
Megszólalók:
Medgyesi Tamás épületgépész-mérnök, komfortklimatizálási szakértő
Mukics Dániel, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője
– „Írd le az életed” – sok mindenen segíthet az időskori naplóírás. Egy friss kutatás szerint a demencia megelőzésének legsikeresebb eszköze ez.
A Melbourne-i Monash Egyetem csapata 10 éven keresztül 10 ezer, Ausztráliában élő, 70 év feletti ember életét követték nyomon. Az elemzésekből az derült ki, hogy azoknál, akik naplót vezettek vagy levelet írtak 11 százalékkal kisebb valószínűséggel alakult ki demencia, mint kortársaiknál. A kutatás szerint a társasjáték, a kártya, a sakkozás, a keresztrejtvények vagy a sudoku 9 százalékkal csökkentetti a betegség kialakulásának kockázatát. De a kutatók azt is megállapították, hogy az olyan kézműves hobbik, mint a fa- és fémmegmunkálás, a festés vagy a rajzolás, valamint az olyan passzív szellemi tevékenységek, mint az újságolvasás és a zenehallgatás, 7 százalékkal csökkentik a betegség kialakulásának esélyét. A tévhitekkel ellentétben a társas interakcióknak egyáltalán nincsen számottevő eredménye a megelőzésben, még ha később segíthet is. Ezek az eredmények azt sugallják, hogy a felnőttkori állandó írás, a kreatív művészeti, valamint az aktív és passzív mentális tevékenységek azok, amelyek jelentősen csökkentik a demencia kialakulásának kockázatát.
De a naplóírás nemcsak a demencia megelőzésére jó, hanem kiváló terápiás módszer is. A felnőttkori naplóírás csökkenti a szorongást, felturbózza az immunrendszert, sikerre és kreativitásra sarkall.
Megszólalók:
Dr. Jászberényi József, gerontológus, a Milton Friedman Egyetem felnőttképzési igazgatója
neurológus
Dr. Egervári Ágnes neurológus
Kiss Anna pszichológus
– Nyaralj itthon rovat – Hatvan
Riport: Láncos-, gyorsasági-, ütközéses-, európai-, női futam… és a rodeó! A hétvégén ismét motorok bőgésétől lesz hangos a strand mögötti roncsderby pálya. A közönség három napon keresztül szurkolhatnak kedvenceinek, de érkeznek a derbyre Ausztriából, Németországból, Franciaországból is lelkes résztvevők.
Megszólalók:
Lakatos Anna, a Széchenyi Zsigmond Kárpát-Medencei Magyar Vadászati Múzeum igazgatóhelyettese a hatvani programokról, látnivalókról.
– Külföldi nyaralási körkép és tudnivalók
Szeptembertől szabályozzák az athéni Akropolisz látogatását, hogy csökkentsék a tömeges várakozást és zsúfoltságot a csúcsidőkben…A görög kormány egyhetes ingyen nyaralás ajánl a rodoszi erdőtűz elől kimenekített turistáknak … Olaszországban augusztus a főszezon, mintegy húszmillió olasz vette ki a szabadságát erre a hónapra, ezért nagyobb zsúfoltságra kell számítani…
Csak egy pár hírek a magyarok által is kedvelt turisztikai célpontokból. Sokan még most indulnak külföldi vakációjukra. Mire kell számítani ezekben a desztinációkban?
Riport: ki-hol nyaralt, vagy hova készül? (B. Tóth Erika)
Megszólaló:
Bakó Balázs, a Magyar Utazási Irodák Szövetségének szóvivője
Sárközy Júlia, MTVA római tudósítója
Németh Péter, a CLB Független Biztosítási Alkusz kommunikációs és értékesítési igazgatója
Napközben – Kossuth Rádió – augusztus 10., csütörtök 9:05
Szerkesztő: dr. Varga Viktória
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.