Erős vár a mi Istenünk: Milyen az igazi „Újratölthető élet?”

A július 31-i adás tartalmából.
 

– Ezekben a hetekben reméljük, sokan tudnak szabadságra menni, és feltölthetik kimerült erőforrásaikat. De milyen az igazi „Újratölthető élet?”- Gáncs Péter nyugalmazott püspök áhítata

– Éva családjával közel egy évtizede él Dél-Ázsiában. Hitoktató férjével együtt mondtak igent az isteni hívásra, és egy másik kontinens hatalmas országába költöztek tanítani és hirdetni az evangéliumot. Evangélikusként mindig is a nyitottság és a vallások közötti párbeszéd mellett köteleződött el. Szolgálata során, meséli, sokat formálódott hitében, személyiségében, ember- és önismeretében. Nyári hazalátogatásuk idején ülhettünk le Évával, akinek nevét biztonsági okokból megváltoztattuk.

– Kutyás gazdik vagyunk mindannyian itt a stúdióban. Feltettük hát a kérdést: milyen az élet lelkészként – kutyával? Új oldaláról szeretnénk bemutatni Kondor Pétert, a Déli Evangélikus Egyház püspökét: ismerjék meg Lana és gazdája történetét!

– Harminchét oklevelet nyújtottak át a most végzett hallgatóknak az Evangélikus Hittudományi Egyetemen július 7-én. A hittanár-nevelőtanár mesterképzésen oklevelet szerzett Gyökös Rékával, a szentgotthárdi evangélikus gyülekezet tagjával arról beszélgettünk: miért ült be felnőttként, pedagógusként újra az iskolapadba? Hogyan kapott elhívást a hittanári szolgálatra?

Várják Önöket a szerkesztők: Stifner-Kőháti Dorottya és Hajdú Tibor.

Erős vár a mi Istenünk – Kossuth Rádió – július 31., hétfő, 13:30

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Olvasson tovább