A konfirmációt és az elköteleződést állítja középpontba a Magyarországi Evangélikus Egyház 2023-ban. A tematikus év igéje Pál apostol Filippiekhez írt leveléből szól hozzánk: „Mindenre van erőm Krisztusban, aki megerősít engem.” (Fil 4,13) A téma kibontásához most két vendéget kértünk fel. A tematikus év tartalmi kidolgozásával dr. Pángyánszky Ágnest, az Evangélikus Hittudományi Egyetem adjunktusát, a Gyakorlati Intézet vezetőjét és Keczkó Szilviát, a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközség lelkészét, az egyetem doktoranduszát bízták meg. Számos gyülekezetünkben pont ezen a héten, pünkösdkor ünnepelik tartják a konfirmációs vizsgákat, így első kérdésünk nem is lehetett más, mint hogy hogyan emlékeznek saját konfirmációjukra?
Pünkösd közeledtével állandó munkatársunkkal, Gáncs Péter nyugalmazott püspökkel kimentünk a budapesti Ferenciek terére, ahol fehér pavilonok sora készteti megállásra a járókelőket. Az evangélium hirdetésének egyik szép, ökumenikus összefogása az idén 30 éves Szent István Könyvhét, ahol lelki irodalom, Bibliák, vallásos szépirodalom várta az érdeklődőket. Minden pavilonnál jó szóval, beszélgetésre kész könyvkiadói munkatársakkal és lelkes önkéntesekkel találkozhattak az arra járók. A fel-feltámadó szél és az eső sem szegte kedvét a Krisztus örömhírét hirdetőknek. Egyházunk könyvkiadója is jelen volt, a Luther Kiadó sátra előtt álltunk meg hát beszélgetni.
Olvasóközönség vagy olvasó közösség? Májusban kezdődnek azok a szabad téri „kitelepülések”, amelyek során könyvkiadónk egyházi és világi rendezvények egész során megjelenik a standjával. Ünnep ez nekünk, kiadói munkatársaknak, szerzőknek és szerkesztőknek, találkozzunk
akár keresztény könyvvásárokon, több száz fős missziói napokon vagy a júniusi Ünnepi Könyvhét alkalmával a forgalmas belvárosban. Antal Bálinttal, a Luther Kiadó igazgatójával arról beszélgettünk, hogy hogyan épül közösség is a hitépítő könyveket szerető emberek között?
Az evangélikus szeretetintézmények magyarországi fejlődésének a kommunista diktatúra vetett véget, a hatalom az egyházak ez irányú tevékenységét is nagyrészt ellehetetlenítette. A megmaradt néhány intézményt szervezte egységgé 1953-tól Sztehlo Gábor embermentő evangélikus lelkész, így most áprilisban ünnepelte 70-ik születésnapját a MEE diakóniai osztálya. Gregerssen-Labossa György lelkész, a Diakóniai bizottság elnöke a diakónia jelene és a jövőre vonatkozó stratégiája mellett először a „hőskorról”, Sztehlo Gábor szervezőmunkájáról is mesélt.
Várják Önöket a szerkesztők: Stifner-Kőháti Dorottya és Hajdú Tibor.
Erős vár a mi Istenünk – Kossuth Rádió – május 22., hétfő, 13:30
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.