Nemcsak kiállítóhely, hanem közösségi tér is Ipolyszalkán a helyi tájház. Az 1897-ben épült házban nemcsak bemutatják a régi paraszti világ értékeit, de az érdeklődők ki is próbálhatják a kézműves mesterségeket. Nyaranta táborozó diákokat fogad az öreg ház, ahol a gyerekek maguk is megtapasztalhatják milyen például kötelet verni, vagy lekvárt főzni.
Csákvár a Vértes lábánál fekvő kisváros, amelynek lakói rendkívül büszkék a hagyományaikra és a kultúrájukra. No és persze arra a közösségre is, amely még mindig oda tud figyelni egymásra. Ahol jó élni sorozatunkban Csákvárra látogatunk el.
Kátyútérkép készül Egerben. A városban felmérik a település útjainak állapotát, s ez alapján készítik el a kátyútérképet. A munkához a város önkormányzata az egriek segítségét kéri. Ez az adatbázis alapjául szolgál majd az ősszel induló javítási munkálatoknak.
Hallgatónk kérdezi: mit tehetünk a vándorpoloskák ellen? Tanácsok Bozsik gazda rovatában.
Biogazdálkodást folytatnak, oktatnak és kísérleteznek is, ráadásul szívesen megmutatják a látogatóknak a birtokot is. Győrtől néhány kilométerre Győrújfalun található a Sudár birtok. A családi biogazdaságban elsősorban gyógy- és fűszernövény termesztéssel és feldolgozással foglalkoznak, amelynek során például tea és fűszerkeverékeket állítanak elő. Idén egy olyan uniós kísérletben is részt vesznek, melynek során azt vizsgálják a gyakorlatban, hogyan érdemes a csicseriborsót itthon termeszteni. Nem olyan régen a Generali EnterPrize fenntarthatósági pályázatán több mint 120 pályázó közül bekerültek a 3 győztes közé.
A természetközeli kaszálásra hívja fel a figyelmet a Bükki Nemzeti Park. A Magyar Madártani Egyesület még kisfilmeket is készített, hogy bemutassa, hogyan kerülhető el a védett állatok pusztulása. Magyarországon jogszabály írja elő a láncfüggönyös vadriasztó használatát, a Natura 2000-es, valamint az AKG programban résztvevő gyep- és szántóterületek kaszálása során. Ezzel felriasztják a gyepben megbúvó madarakat és emlősöket, így azok még időben el tudnak menekülni.
Az ország keleti részén már tart a parlagfű virágzás, bár folyamatosan írtani kellene, de ez nem mindig van így. Mennyire fertőzöttek a mezőgazdasági területek?
A tavaszi fagyok éreztették hatásukat a gyümölcsösökben, ám a gyümölcspiac alakulását nemcsak a háziasszonyok és a gyümölcsfeldolgozók figyelik, de a pálinkafőzdék is. A panyolai pálinkafőzde a korai gyümölcsökkel kezdi a szezont minden évben, de már a nemtudom szilva érését és mennyiségét figyelik a szakemberek. Jó termés ígérkezik, mondta a pálinkafőző mester a falu alatt az egyik szilvaliget közepén.
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – augusztus 7., hétfő 6:00
Szerkesztő: Gergácz Anikó
Műsorvezető: Balog Tamás
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.