Hajnal-táj: Lecsökkent a burgonya vetésterülete

Az augusztus 1-i adás tartalmából.
 

Az Állatvédelmi törvény előírása szerint 3 évente minden településen számba kell venni, hogy hány kutya él a háztartásokban. Székesfehérváron most van a 4. ebösszeírás, a gazdák szeptember végéig teljesíthetik kötelességüket. Azonban az ebtartók töredéke adja csak le a nyilatkozatát, pedig ahogy Verger Éva, az igazgatási és környezetvédelmi iroda vezetője is mondja, a város állatvédelmi döntéseit, és a felelős gazdák érdekeit is szolgálná, ha tudnák, milyen a valós kutyalétszám…

Szinte nincs is olyan időszaka az évnek, amikor valamilyen vad ne párosodna. Most az őzek ideje van, és ez nagy körültekintést igényel a gépjárművezetőktől, mert sajnos számtalan vadak okozta balesetről hallani…

Tíz, pillepalackokon lebegő hajóval és kenus különítménnyel startoltak tegnap a XI. Tiszai PET Kupa folyómentő kalózai. Ezúttal új helyszínen, 70 km-t tesznek meg Kisköre és Szolnok között a hulladékgyűjtő versenyen. Az idén 10 éves szemléletformáló mozgalom évente 70 tonna szeméttől szabadítja meg a környezetet…

Hazánkban az egyik legkorábbi érésű szőlőfajta a Csabagyöngye, halványsárga bogyóit a világ szinte minden szőlőtermelő országában termesztik. Ugyanakkor a csemegeszőlő világában előre törnek a magnélküli fajták. Hazánkban ehhez összehasonlító fajtakisérletekre lenne szükség…

Mától augusztus 15-ig lehet kifizetési kérelmet benyújtani az amerikai szőlőkabóca elleni védekezés támogatására. A szőlőtermelő vagy termelői szerveződés ugyanis a szőlőültetvényen kijuttatott növényvédő szer vételárához vissza nem térítendő támogatást vehet igénybe. Szakértők szerint a betegség terjedésének gyorsasága és mértéke miatt ez a 21. század filoxéra vésze is lehet…

Békés vármegyében egyre több mezőgazdasági területről jelentik a gazdák a mezei pocok nagy számú felbukkanását. Egy- egy nagyobb család akár 10 hektár terményt is tönkre tud tenni rövid idő alatt. A búzánál nem elég, hogy várakozáson aluli lett a hozam, a lefeküdt terményt még meg is rágták a kártevők, volt ahol egy hektárról több mázsát is megettek…

Kiváló burgonyatermésről számolnak be az észak-bácskai termelők, bár még tart a betakarítás. Mintegy 30 tonnás átlaghozamokra számítanak holdanként és fajtánként. Csak a fonálféreg és a burgonyarák okoz gondot, valamint egyes helyeken a talajvíz…

A falusi ember szerint, ha krumpli van, akkor van mit enni. Az utóbbi években ez úgy volt igaz, hogy ha van behozatal burgonyából, akkor van mit enni. Nagyon lecsökkent ugyanis a burgonya vetésterülete, és az agrár szektor ezen szeretne változtatni. Nagy István agrárminiszter a Gyulatanyai Fajtakísérleti Állomáson kijelentette, 2030-ra burgonyából önellátókká kell váljon hazánk. Zsoldos Barnabás riportja a 35. Országos és Nemzetközi Burgonya Tanácskozáson készült…

Saját naperőmű biztosítja a teljes elektromos ellátást, és ez csak az egyik innováció, amely megjelenik a segesdi Lagroland Kft.-nél. Itt a precíziós szemlélet nemcsak termesztéstechnológiában, hanem minden más területen is megvalósul. A 900 hektáron szántóföldi növénytermesztéssel foglalkozó Lassú Béla ügyvezető munkája az idén beérett, hiszen kiérdemelte a Magyarország Legszebb Precíziós Gazdasága címet…

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – augusztus 1., kedd 6:00

Szerkesztő – műsorvezető: Füredy Zsolt

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: unsplash

Videó ajánló

Olvasson tovább