– Komlódtótfalu a magyar-román határ mentén a Szamos partján fekszik. Aki ide belép meghallja a csendet, a városi ember tüdeje tiszta levegővel is megtelik, és a fejlődés is emberközpontú, mert itt emlékeznek arra, amikor hatalmi szóval el akarták tüntetni a települést a föld színéről. Ahol jó élni sorozatunkban Zsoldos Barnabás járt a száz lelkes községben…
– Közel fél éve jelentette be Tata Város Önkormányzata a CityApp megjelenését, amely platform számos lehetőséget kínál a helyieknek. Az applikációt több, mint 900-an töltöttél le, közülük 400-an regisztrált felhasználók. A közeljövőben pedig ismét érdemes figyelni az online felületet, hiszen számos újdonsággal frissül…
– Egy hónappal ezelőtt özönvízszerű esőzések és villámárvizek sújtották a Mátra térségét. A halálos áldozatokat is követelő természeti csapás számos településen rendkívül súlyos anyagi károkat is okozott. Így történt ez Recsken is, és a Hunyadi utcában élők ügyével a kormányhoz fordultak segítségért, így lakhatási helyzetük javítására 500 millió forintos segítséget kapnak a recski katasztrófa károsultjai…
– Bederna János méhész mesternek Zsámbék térségében van egy kis erdeje. A jótékony vegyületekkel rendelkező hárs-jellegű mézet a vegyes virágmézhez keveri, ahogy a napraforgó mézet is. Az erdőben gyűjtik a méhek a mézharmatot, abból egy különleges méz születik. Bozsik József beszélgetéséből az is kiderül, hogy miként kell előkészíteni a mézet…
– Még áprilisban elloptak csaknem 100 méhcsaládot egy abdai méhésztől. Szémann Tamás akkor még jutalmat is felajánlott azoknak, akik segítenek megtalálni a kaptárakat. Cseszregi Balázs nemrég járt a méhésznél, hogy megtudakolja, miként folytatódott ez a nem mindennapi történet…
– Nem mindennapi életutat járt be a gyenesdiási Petrovics István, aki nemrég a Célgép Nagydíjon elnyerte az Év ötletéért járó díjat. A verseny különdíjasának találmánya ugyanis amellett, hogy a méhészek munkáját könnyíti meg, az egész világot is meghódíthatja. A testnevelés tanár garázsában építette meg azt a szerkezetet, amely önállóan elkészíti a kaptárba való kereteket…
– A vértesacsai Valaha-tanyán beindult a termelés. Kulcsár Balázs ökogazda a felhagyott, szinte terméketlen szántóból varázsolt élettel és gilisztákkal teli termőföldet, melyen ma szinte minden megterem. Meggyel párhuzamosan érik a cseresznye, s közben érnek a bogyósok, a feketeribizli, málna, majd a sárga és őszibarack, a szilva, a nyári körte, az alma, és a naspolya. Az erdőben érő vadgyümölcsök pedig különös zamatot adnak a bio szörpöknek. De miként lehet mindezt fenntartható módon megvalósítani, hogy ne csak az ember járjon jól, hanem a természet is? Itt jönnek a képbe az állatok…
– A víz befogadóképességét, a talaj összetételét, széntartalmát, a növények fajtáit, azaz a terület sokféleségét vizsgálják a bekölcei Remény Farmon. Magyarországon először végeznek nemzetközi biodiverzitas-kutatást ilyen összetett területen, ahol éveken át azt is vizsgálják, hogy az itt zajló gazdálkodás milyen hatással van a környezetre…
– Immár hetedik alkalommal írták ki a Magyarország Legszebb Birtoka díjat, ahol a szépséget egy pontozási rendszerben keresi a zsűri. A hajdúnánási Kendereskert lett a Magyarország Legszebb Gyümölcstermesztő és Kertészeti Birtoka kategória győztese. De a kert egy európai döntő bizottság figyelmét is felkeltette. Ez az EU Organic Awards, melynek célja, hogy felhívja a figyelmet az ökológiai gazdálkodás szerepére és elismerje a példamutató szereplőket. Hajdúnánás városát egyetlen magyar versenyzőként a „Best Organic City” kategóriában a döntősök közé válogatták…
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – július 31., hétfő 6:00
Szerkesztő – műsorvezető: Juhász Zsolt
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.