Hajnal-táj: Bagyó Sándor a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata elnöke

A július 28-i adás tartalmából.
 

1. Józan paraszti ész és egyéni felelősségvállalás – csupán ennyire van szükség a tragédiák elkerüléséhez – vélekedik Bagyó Sándor a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata elnöke. Hiába a sok figyelemfelhívó akció, a viharjelzőrendszer, a kihelyezett mentőmellények, minden évben szedi áldozatait a Balaton. Tavaly 11-en, idén eddig 5-en fulladtak vízbe a Balatonnál…

2. Nem csak a vizet, a kedélyeket is borzolják a jet skisek a Tisza-tavon. A napokban egyikük úgy kanyarodott, hogy szándékosan vízbe borította az ott lévő kenusokat, a benne ülő 7 és 12 éves gyerekkel és két felnőttel együtt. Az ütközéstől még egy darab is letört a kenu hátsó részéből. Egyre több a SUP-pal, kajakkal, motorcsónakkal, vagy jet skivel sportoló a tározóban, és sokan száguldoznak, nem tartják be a szabályokat és zavarják a horgászokat, illetve az élővilágot…

3. A tiszai pontyhorgászok szerint hétről hétre növekszik a halfogás esélye a folyó vajdasági szakaszán. Hajnali csali rovatunkban a rossz idénykezdés utáni helyzetről Pásztor Róbert, temerini sporthorgásszal beszélgetett Ternovácz István…

4. Magyarország hódállománya a 19. században kipusztult, visszatelepítésük az 1990-es években kezdődött, a mai napig védettek a kis vízi rágcsálók. A visszatelepítési programnak köszönhetően ma már minden folyó és vízfolyás környékén megtalálhatók, azonban károkat is okoznak. Bár a kedves állatok végül is nem csinálnak mást, csak visszaveszik, ami az övék volt. Szegeden Ótott Ferenc békességben él az állatokkal azon az úszóházon, amely az otthonául is szolgál…

5. A Nyárád mentén, Abosfalván a fiatal gazdálkodó testvérek szarvasmarha tartással foglalkoznak, amihez van annyi területük, hogy a téli takarmányozáshoz a szénát megtermelik. A tejelő állományt – terveik szerint – nem bővítik, de a húsmarha tartásuk elbírja a 400 darab hosszú lábút…

6. A Körös- Maros Biofarm Holstein-fríz tejelő szarvasmarha állománya közel 1500 állatra tehető. Most a hőség nehezíti a tejtermelést, a nagy melegben ugyanis az állatok könnyen hősokkot kaphatnak, de itt az új klimatizált istállóval, a folyamatos odafigyeléssel, a takarmányozással mindent megtesznek az állatok jólétéért…

7. Nyáron is szeretjük a füstölt kolbászt, a szalonnát, a sonkát. Régebben az előző évi disznóvágásból megmaradt finomságok fogytak el nyáron, manapság azonban –szigorú élelmiszerbiztonsági ellenőrzések mellett- ilyenkor is vágnak disznót és készülnek az ízletes, magyaros szárazáruk. A családi, háztáji kisüzemek fontos szereplői ennek a szolgáltatásnak…

8. Bárhol, bármikor, baromfi” szlogennel futó, a baromfihús belföldi népszerűsítéséről szóló fogyasztásösztönző kampányt indított az Agrármarketing Centrum és a Baromfi Termék Tanács. A hazai fogyasztási mutatók és az exportra vonatkozó adatok is kedvezőek, így az egyhónapos kampány célja ezt az ideális helyzetet a jövőben is fenntartani. Az erről szóló sajtóeseményen Kovács Bernadett vett részt…

9. Az állati eredetű élelmiszereket imitáló növényi alapú termékeknek elnevezésükben jelentősen különbözniük kellene az állati eredetűekétől. Leírásukban, reklámjaikban pedig nem utalhatnak arra a valótlanságra, hogy tápanyagtartalmuk azonos lenne az állati eredetű termékekével. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara az európai termelőket összefogó Copa-Cogeca szervezettel közösen felhívja az uniós döntéshozók figyelmét a vonatkozó piaci szabályozások mihamarabbi megalkotására, ami a fogyasztók védelmét is célozza…

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – július 28., péntek 6:00

Szerkesztő – műsorvezető: Füredy Zsolt

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: unsplash

Olvasson tovább