Hajnal-táj: Érik a szilva

A július 25-i adás tartalmából.
 

– Láncon tartott, éheztetett, vagy autó mögé kötött kutya – elrettentő eseteket hallani nap mint nap. A napokban született ítélet egy nő ellen, aki szándékosan ütött el egy macskát Hatvanban…
– Még az alapvetően jó szándékú emberek sincsenek tudatában annak, hogy a vízimadarak etetése felesleges, különösen nyáron, amikor korlátlanul találnak maguknak táplálékot. Éppen ezért az etetésnek semmi köze a madarak segítéséhez, hiszen tömegesen sodorja veszélybe, betegíti meg, és ítéli akár pusztulásra az állatokat…
– Már nem jogi végzettségű diplomások is jelentkezhetnek az Állatorvostudományi Egyetem Állatvédelmi Központja és a Miskolci Egyetem szeptemberben induló két féléves, közös képzésére. Óriási előrelépés ez, melynek célja, hogy az állatvédelmi eljárások sokkal gördülékenyebbek és hatékonyabbak legyenek a jövőben. Hazánkban először 2022 –ben indult állatvédelmi szakállatorvos képzés, majd elindult az állatvédelmi szakjogászképzés is. Utóbbit csak jogász végzettséggel lehetett elvégezni. A képzéseket idén is meghirdetik, de az idén először meghirdetik a Jogi szakokleveles állatvédelmi szakember képzést is, amelyre már bármilyen diplomával lehet jelentkezni. Benkő Andrea összeállításában először a júniusban végzett hallgatók közül hallanak két friss állatvédelmi szakjogászt…
– Érik a szilva és jó termést ígér a szatmári síkságon. Tény, hogy a belső piac a legnagyobb felvevője a szilva termésnek. Papp József porcsalmai termelő 40 hektáron termeli a gyümölcsöt és az értékesítés minden formáját alkalmazza…
– Slakta család több mint 20 éve foglalkozik termesztéssel, mostanra felére csökkentették az ültetvényt, mert nincs munkaerő. A több gyümölcsre – főleg a bogyósokra – is jellemző, hogy egyre kevesebb területen ültetik, mert hiába fizetnék meg a napszámosokat, több tízezer forintért sem vállalják a kemény munkát…
– Kiváló minőségben és mennyiségben érett be a hazai görögdinnye. Azonban ismét történt egy ár leverő akciózás a szezon elején, ami ellen a Magyar Dinnyetermesztők Egyesülete, a Magyar Agrárgazdasági Kamara és a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács közösen tiltakozott, és elfogadhatatlannak nevezte, hogy az egyik áruházlánc 229 forintos kilogrammonkénti fogyasztói áron kínálja a magyar dinnyét…
– A tavalyi aszálykárok után a Vajdaságban az idén eddig volt elegendő csapadék, szépen is fejlődtek a haszonnövények, majd július közepén jött a jégverés, amely óriási károkat okozott a vetésekben. Főként a Közép- és Dél-Bácskában. Varga Somogyi Tibor gazdálkodóval Temerinben beszélgetett Ternovácz István…
– Tavaszi fagy, jégeső, szélvihar és aszály. A szélsőséges időjárás miatt ma már mindegyikkel számolnia kell a gazdálkodóknak, egyetlen gazdasági évben akár többször is. Emiatt egyre nagyobb számban kötnek különböző biztosításokat. Hetek óta jégesők pusztítják a termést országszerte, pár napja például a somogyi szántóföldeken okozott komoly károkat…

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – július 25., kedd 6:00

Szerkesztő – műsorvezető: Füredy Zsolt

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább