Az őrszentmiklósi lány a középiskolát már Budapesten járta, ugyanis remekül zongorázott, jól énekelt, így felvették a konzervatóriumba. Emellett szépen mondott verseket is, így végül a Színművészeti Főiskolán kötött ki. Prózai színésznőként végzett, első nagy sikereit azonban a musicaleknek köszönheti. A Madách Színház legendás Macskák előadása vele indult, de mind a mai napig láthatjuk zenés darabokban. Vezetett rádióműsort, készített pódiumesteket, és ma is tanít. Tiszta énekhangja, jellegzetes szép beszéde mára a védjegyévé vált. Vendégem a Kossuth- díjas Hűvösvölgyi Ildikó színésznő, aki jelenleg a Turay Ida Színház tagja, és nemrégiben ünnepelte 70.születésnapját.Várja Önöket a beszélgetőtárs, Babucs Kriszta.
Nagyok – Kossuth Rádió – július 10., hétfő 19:30
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.