Hajnal-táj: Nyolc európai ország birkatenyésztői tanácskoztak Debrecenben

A július 3-i adás tartalmából.
 

– A hatékonyság növelése lenne a legfontosabb – nyolc európai ország birkatenyésztői tanácskoztak Debrecenben. Az Eurosheep progam a juhágazat jövőjéért jött létre és a cél a magyar állomány esetében például az, hogy megállítsák azt a tendenciát, hogy évről évre 100 ezerrel csökken hazánkban az anyajuhok száma.

– Hangtár

– Heti Néprajz

– Ahol jó élni – Golop
A 600 lelkes Golop egy kis település nagy tervekkel. Egy fiatal ambiciózus polgármester vezeti 2019-től a községet. Sok golopi álom teljesült, de még nagyon sok beteljesületlen van. A helyiek azonban a tiszta levegő és a szép környezet miatt szeretnek ott élni. Sok a beköltöző, akiket a falu lakossága elfogad.

– Új leletek változtatják meg a történelmet
Jócskán megváltoztathatja a város történelméről tudottakat az az ásatás illetve régészeti folyamat, mely most zárul Kőszegen. A Szent Jakab templom kriptáinak feltárása során nemesi viseletek, arany tárgyak, imakönyv is előkerült és számos új információ birtokába jutottak a szakemberek.

– Petőfi Sándor körtefái Abasáron
Petőfi körtefájának oltványait adományozták Abasáron Kisnána, Feldebrő, Gyöngyöspata és Gyöngyössolymos községeknek az Aba Sámuel örökségével kapcsolatos együttműködésük szimbólumaként. A Petőfi körtefája program során olyan facsemetékre lehet pályázni, amelyek őse Székelykeresztúron állt a Gyárfás-kúrián. Itt töltötte a költő 1849. nyarán az utolsó estéjét a végzetes segesvári csata előtt.

– Törpe gyümölcsfák – Bozsik gazda
Törpésítő alanyok. A kisméretű fák titkai. Dr. Orlóci László, kertészmérnök, botanikus tanár, és Molnár Pál hobbikertész mondja el véleményét a kisméretű fákról. A „Gizella” nevű alany például a cseresznyékhez és a meggyekhez való törpésítő alany. Hallgatóink is keresik ezeket a törpésítő megoldásokat. Mindent el lehet érni a földön állva, a metszéshez, a permetezéshez, és a szürethez sem kell létra. Az nagyon fontos, hogy amikor például most a faiskolai árudában kiválasztjuk az ültetni kívánt konténeres oltványt

– Marketinggel a hazai gyümölcs és hús népszerűségéért
Ondré Péter, az Agrármarketing Centrum igazgatója lesz a vendégünk.

– Drága a gyümölcs és hús Vajdaságban Pannon-Mészáros György
A magas gyümölcs- és húsárakra panaszkodnak a vásárlók a szabadkai és környékbeli termelői piacokon. Az áfonya és a málna most a legdrágább, egy 200 grammos kiszerelés 300 dinárba, azaz csaknem ezer forintba kerül. A disznóhús is drága, a sertéscomb kilójáért 800 dinárt, azaz mintegy két és félezer forintot kérnek az árusok.

– A juhágazat jövedelmezőségéért ültek össze, Eurisheep program
Magyarországon évente 100 ezer anyával csökken a juhállomány létszám, ahhoz, hogy megállítsuk ezt a tendenciát tudásra, a hatékonyság növelésére és jövedelemre van szüksége a juhászatoknak – hangzott el egy nemzetközi szakmai fórum debreceni záró tanácskozáson. 2020 januárjában indult ez a nemzetközi projekt (a EuroSheep), amelytől a nyolc legjelentősebb európai juhtenyésztő partnerország − Írország, az Egyesült Királyság, Spanyolország, Franciaország, Olaszország, Magyarország, Görögország és Törökország a juhágazat jövedelmezőségének növekedését várja.

– Elindult a nyári büfékocsik ellenőrzése – FOODTRUCK, Nébih álélő
Elindult a nyári büfékocsik, az ún. „foodtruckok” ellenőrzése a rendezvényszezon beindulásával együtt. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal összegyűjtötte, mire kell ügyelniük a büfékocsik üzemeltetőinek, hogy ne csak a vendégek, hanem az ellenőrök is elégedetten távozhassanak a pulttól. A szabályokról és a leggyakoribb problémákról, hiányosságokról Pleva Györgyöt, a Nébih élelmiszer- és takarmánybiztonsági igazgatóját kapcsoljuk…

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – július 3., hétfő 6:00

Szerkesztő: Bicsák Eszter

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Olvasson tovább