– Nemrég egy néhány napja kihelyezett defibrillátor mentett életet Debrecenben. A nyári hőségben megnő a hirtelen szívhalál kockázata, ami egyébként hazánkban évente csaknem 30 ezer ember halálát okozza! Csak 8000 esetben alkalmaznak újraélesztést azokon, akiknek megáll a keringése, pedig akár húszezer embert is meg lehetne menteni, ha valamennyien ismernénk az életmentés alapszintű fogásait. Hol jelentkezhetünk képzésre, miért hasznos a Szívcity program, használjuk-e az országos defibrillátor térképet, és miért fontos egy sportcentrumnak, hogy Életmenő Pont legyen? Életben maradni, avagy az alapfogások gyakorlása Napközben, azért hogy akarjunk, tudjunk és merjünk is segíteni!
– A tavak, bányatavak és folyóvizek minden évben újabb áldozatokat követelnek. Tavaly a főszezonban a Tisza-tóban egy, a Balatonban pedig 11 ember vesztette életét, de már az idén, június első hétvégéjén is 9 embert kellett kimenteni a magyar tengerből. Felelőtlenség, vagy tudatlanság áll a halálesetek és a balesetek hátterében? Miben segít a napokban kihelyezett 3 újabb mentőmellényállvány, vagy egy nemrég beszerzett, különleges kutató műszer? Hány balatoni strandon teljesít szolgálatot az idén a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata? Ki jelentkezhet önkéntesnek a Vöröskereszt Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálatába, és miként lehet most adományokkal támogatni a további működését? Mitől lett a Tisza-tó a legbiztonságosabb állóvizünk?
– Bozsik gazda rovata: Hársfavirág, a természet patikájából.
– Utánam srácok, avagy holnap kitör a vakáció, és ilyenkor hallani csellengő, bandázó, időnkét már kriminalizálódó kiskorúakról, akik randalíroznak, szemetelnek, alkoholizálnak, lopnak, sőt néhol félelemben tartják az adott környék idősebb lakóit is. A téli szünetben kiskorúak 36 autó üvegét törték be a fővárosban, Gyöngyösön pedig néhány napja a gyerekek rongáltak meg köztéri szobrokat. Sok szülő miért nem törődik gyermekével az iskolai szünetben? Hová fordulhatnak segítségért a felháborodott vagy rettegő lakók? Mikor kerülnek ezek a kiskamaszok a családsegítők, vagy már a rendőrség látókörébe, és mit lehet tenni a 12-14-16 éves elkövetőkkel? Hol biztosítanak értelmes elfoglaltságot, programokat a csavargó, kulcsos gyerekek számára?
Napközben – Kossuth Rádió – június 16., péntek 9:05
Műsorvezető: Süveges Gergő
Szerkesztő: Füredy Zsolt
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.