
Győr, a kézilabda és az ETO szerelmese. Az asztaliteniszből indulva a 90-es évek közepétől szisztematikus munkával – kollégáival együtt – felépítette Európa egyik legjobb, legeredményesebb kézilabda klubját. Felesége, gyermekei és unokái mellett az ETO-t is a családjának tekinti. Ha egy tárgyalópartnere – ahogy fogalmaz – kitessékelte az ajtón, visszamászott az ablakon. Először itthon ért fel a csúcsra a klubja, majd nemzetközileg is a legjobbak közé került, de az első Bajnokok Ligája győzelemkor, már nem ő volt az ETO elnöke. Csakhogy tavaly visszacsábították és jelenleg – 77 évesen – ő a Győri ETO KC egyik ügyvezetője. Vendégem a Magyar Kézilabda Hírességek Csarnokának tagja, a Magyar Kézilabda Szövetség örökös tiszteletbeli elnökségi tagja, Győr díszpolgára, Vanyus Attila. Várja Önöket a beszélgetőtárs, Cseszregi Balázs.
Nagyok – Kossuth Rádió – június 14., szerda 19:30
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.