-Nagybányaiak a Kemény-gyűjteményből – új kiállítás Kecskeméten: A Nagybányai Művésztelep 1896-os megalapításától kezdve meghatározó módon befolyásolta a 20. század első évtizedeinek magyar képzőművészeti törekvéseit. A Bozsó Gyűjtemény Kemény Gyula méltán elismert magángyűjteményéből válogatta a kvalitásos műveket. (Molnár H Boglárka)
-Meghirdette 2023/ 24-es évadát a Győri Nemzeti Színház és a Győri Balett. Az új évad repertoárja nagyon változatosnak ígérkezik. Műsorra tűzik az előző évadban elmaradt Ármány és a szerelem romantikus drámát, lesznek izgalmas és szórakoztató zenés darabok és ifjúsági előadások is, a Valahol Európában című musicalt Bozsik Yvette rendezi. Az első bemutató szeptember közepén A helység kalapácsa című vígopera lesz, Molnár Leventével a főszerepben, a Petőfi emlékévhez kapcsolódva. A Győri Balett új produkcióval is készül a bérleteseknek, amelynek két főszereplője Matuza Adrienn és Jekli Zoltán balettművészek lesznek. ( Gárdonyi Eszter)
-Ikonná váltak címmel sétálószínházi előadások indultak a Kertész Imre Intézetben. A Színház- és Filmművészeti Egyetem és a Kertész Imre Intézet együttműködésével elkészült kamaraszínházi produkciókban Nobel-díjas írónk; valamint Pilinszky János; Petri György; Sziveri János; Arthur Koestler és Giorgio Pressburger alakja elevenedik meg az épület tereihez igazított jelentek sorában. A következő előadás június 14-én lesz. ( Kovács Betti)
-A Fitos Dezső Társulat Tántorgók című előadásának bemutatója június 15.-én Budapesten, a Nemzeti Táncszínházban. Hazánk legfiatalabb hivatásos táncegyüttesét nyáron is sok helyen láthatja a közönség, többi között június 16.-án, a Magyar Táncfesztivál zárónapján Győrben. (Kádár D.)
Hírek:
-A Sardar Tagirovsky rendezte Csongor és Tünde június 13-án látható a budapesti Thália Színházban, a Színházi Olimpia keretében.
Kalendárium – Kossuth Rádió – június 12., hétfő 15:32
Szerkesztő: Kádár Dóra
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.