– Száz éve született Márk Gergely rózsanemesítő, akinek 710 fajta virágját őrzi génbankként is a Vas vármegyei Acsád község Márk Rosáriuma. Most a jubileum alkalmából Márk évet hirdetett a Hungarikum Bizottság. A programsorozat részeként szombaton Georgina Rózsanap néven lesz nyílt nap a gyűjteményes kertben.
– Nógrád vármegye egyik rejtett természeti kincse a Balassagyarmat határában, az Ipoly árterében, árnyas fák ölelésében megbúvó Gyarmati Horgásztó. Itt valósította meg gyermekkori álmát, hogy egyszer saját horgásztava legyen Szentesi Csaba. Kavicsbányászattal tárták fel hajdan a mára már rekultivált és szépen parkosított tavat, melynek hat éve gazdája. A 4,5 hektáros vízfelületen 15 fedett kiülő, bográcsozó és sátrazó helyek találhatóak, amit érdemes fölkeresni a horgászni és kikapcsolódni vágyóknak.
– A Debrecenhez közeli Látóképi-víztározón tartottak meg tegnap (csütörtökön) a Magyar Horgászat Nagyköveteinek jubileumi, X. Találkozóját és Horgászversenyét. A magyar horgászat nagykövetei olyan kiemelkedő közéleti személyek közül kerülnek ki, akik a horgászsportot széles körben népszerűsíteni tudják Magyarországon, ezzel hozzájárulva a szabadidős tevékenység további fejlesztéséhez is. Az eseményen mi is ott voltunk.
– Idén júniusban 10 éve annak, hogy levonult hazánk területén a Duna eddig ismert és dokumentált, valaha mért legmagasabb tetőző szintekkel jellemezhető árvize, mely a példaértékű lakossági összefogáson túl jelentős szakmapolitikai változásokat is generált, ennek tiszteletére az Észak-Dunántúli Vízügyi Igazgatóság ünnepélyes megemlékezést tartott Győrben, ahol az árvízi tapasztalatokról és az elmúlt 10 év fejlesztéseiről is beszámoltak a szakemberek.
– Hallgatónknak a diófájáról leverte a vihar a zölddió egy részét. Mit lehet ezekkel a diószemekkel kezdeni? Készíthetünk befőtet is belőle, valamint likőrt is, amely gyomorkeserű, étvágyjavító hatású. A dióban sok hasznos vegyület található, mind a levelében, mind a zöld termésében. Hazánkban a legendás bükki füvészmester: Szabó György adta át ezt a páratlan tudást, amelyet fűvészmester őseitől tanult. A diónak például gyulladáscsökkentő hatása van. Érdemes tehát megmenteni a vihar által lehullott, zsenge belsejű, diószemeket.
– Miskolcon a Búzatéri piac az egyik legnagyobb piac. Ahogy ez lenni szokott a vásárlók általában drágának találják az árut, az eladók pedig, keveslik a vásárlókat. Körülnéztünk, hogy mit keresnek a vevők és mit kínálnak a kereskedők egy nagyvárosi piacon.
– Legalább 20-30 százalékkal kevesebb lesz az idei meggy-, cseresznye- és szilvatermés, mint tavaly – mondta el a FruitVeB Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke a Kossuth rádiónak. Az őszi- és a kajszibarack is szerényebben mutatkozik, ezekből a gyümölcsökből is kevesebbet tudnak majd betakarítani, mint a múlt évben. Jelen állapotban az almáról mondható el, hogy kiváló termés ígérkezik.
– Három és fél éve készült el a Nógrád vármegyei Szalmatercs őstermelői piaca, ahol ilyen tájt a palántától a kézműves élelmiszerekig sokféle terméket vásárolhatunk. Mint kiderült, van arra is példa, hogy valaki Csehországból is vissza-visszajár az itt kóstolt ízeként.
– Ahogy arról az utóbbi napokban többször is beszámoltunk: a tej helyett idén a sertéságazat lesz nyugodtabb, viszont egyre inkább minőségi és kevésbé mennyiségi termelésre kell berendezkedni a legtöbb állattenyésztőnek. Közben a hazai tenyésztés várná a mostaninál több támogatást, hogy ne kelljen külföldi állatokat vásárolnia a magyar gazdáknak. Az állattenyésztés állapota itthon évről évre hullámzó, és a legtöbb ágazatot nagyban meghatározza az európai helyzet, a takarmányárak és a felvásárlási árak is. Erről kérdeztünk két agrárpiaci szakértőt.
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – június 9., péntek 6:00
Szerkesztő: Gyarmati Péter
Műsorvezető: Gécsek-Tóth Enikő
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.