Hajnal-táj: Sok a kullancs Zalában

A június 7-i adás tartalmából.
 

– Hangtár

– Városi séta – villanymotor-tekercselő üzem
Halálra van ítélve, mondja ki a halálos ítéletet, a lesújtó prognózist, az elkerülhetetlennek tűnő jövőképet saját szakmájáról Kilin Sándor villanymotor tekercselő, aki a főváros szívében kelti életre a menthetetlennek látszó, elektromotorokkal működtett gépeket. Az idős mester szerint nem pusztán a szakmája, hanem a Szinyei-Szív-Szondi utcák egykori arculata is a múlté lesz.

– Szakmák majálisa volt Nógrádban
Június első napján majális keretében nyerhetnek betekintést a diákok a kétkezi műveltség, vagyis a szakmák világába Balassagyarmaton. A rendezvénynek otthont adó NMSzC Szondi György Technikum és Szakképző Iskola igazgatója, Tanka Ágnes elmondta: a Nógrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamra szervezésében mintegy háromszáz, jelenlegi hetedik osztályos diákot várnak a Balassagyarmat-környéki településekről, hogy kipróbáltassák, ki miben ügyes, s a szakmák sokszínű világában kinek mi kelti föl az érdeklődését.

– Szakma legjobbjait díjazták Miskolcon
Hét érmet is nyertek a Borsod Vármegyei diákok Budapesten a Szakma Sztár versenyen. Két arany négy ezüst, egy bronzérem és egy negyedikhelyezés. ez volt amérleg. A Borsod Abauj Zemplén vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara a “győztes ” diákoknak oklevelt adott át,a kamara székházban

– Sok a kullancs Zalában
Az enyhe telek, a klímaváltozás miatt hazánkban a kullancsveszélyes helyek nagysága folyamatosan gyarapszik. A legfertőzöttebb területek a Nyugat-Dunántúlon találhatóak, így Zalában is. Bár évek óta minden tavasszal felhívják a figyelmet a szakemberek a kullancsok okozta fertőzésekre, mégis még mindig sok a tévhit.

– Bozsik gazda
A kivi virágai. Most virágzik a kivi, amely kétlaki növény. Hogyan lehet megkülönböztetni a porzós és a termős virágokat, ezt kérdezi Hallgatónk? Baráth Miklós hobbikertész válaszol a saját ültetvénye alapján, mert Nála a kivi rendszeresen és bőven terem. Külön kell porzós, és külön kell termős példányokat választanunk a faiskolai árudákban, csak akkor fog teremni. Ha ezt elvétjük, akkor sohasem fog teremni a kivi.

– Az eső meghozta a gombát, sajnos, a tudatlan szedőket is
A gombából finom ételek készithetők, eső után a piacokon sokan árulnak gombát. Amit természetesen akkor rakhatnak ki az árusitó pultra, ha előtte bevizsgáltatták. Rendszerint az árus maga szedi az erdőben , és bármennyire is ismerik sokan a gombafajtákat, előfordulhat hogy összetévesztenek néhány fajtát. A gond az, hogy ebből aztán nagy baj is lehet. Mert mondja gombaszakértő,- a gyilkosgalócának is van ehető párja, amivel összelehet téveszteni őket. BTE a miskolci Búzatéri piacon járt.

– Óriásgombát termett az erdő Hevesben

– Nem jó a szezon a Sopron környéki méhészetekben
A gyenge méztermésre panaszkodnak a méhészek országszerte. Az időjárás nem kedvezett a virágzási időszakokban a szorgoskodó kis rovaroknak, a repce idén már elúszott, de az akác is jóval kevesebb, mint tavaly, sok helyen elfagyott. Soproni méhészeket kérdeztünk tapasztalataikról. Rafai Emőke riportját hallhatják.

– Nyúlós költés-rothadás sújtja Nógrád megyét – szerencsére egyelőre nem nagy körzetet érint
Rossz hír sújtotta a Héjhalom környéki méhészeket a közelmúltban. A palóc település közigazgatási területére vonatkozóan, valamint annak öt kilométeres körzetét érintően a mézelő méhek nyúlós költésrothadása betegség miatt állategészségügyi szempontból zárlatot rendeltek el, majd nem sokkal később, húsz kilométerrel odébb is korlátozásokat kellett életbe léptetni. A méhészeteket és a lakosságot érintő vonzatokról Tarnóczi László kérdezte a szakértőt.

– Indul a NAK Szántóföldi Kiállítása szerdán
Ma kezdődik az ország legnagyobb szabadtéri agrárkiállítása a Fejér vármegyei Mezőfalva melletti szántóföldeken. A Szántóföldi Napok és AgrárgépShow-n a legújabb nemesítési és kutatási eredmények alapján összeállított mikro- és demóparcellás növénytermesztési és fajtabemutatókat, továbbá munkaeszközöket, gépeket, gépkapcsolatokat lehet megtekinteni kiállítási és szántóföldi körülmények között, vagy épp munkavégzés közben. A kétnapos rendezvényen a gazdálkodók közvetlenül szerezhetnek olyan naprakész információkat, amelyek segíthetik őket a fejlődést és hatékonyságot elősegítő döntések meghozatalában.

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – június 7., szerda 6:00

Szerkesztő: Bicsák Eszter

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: Forrás: Pexels

Olvasson tovább