Hajnal-táj: Országosan is emelkedik a napraforgó vetésterülete

A június 5-i adás tartalmából.
 

Vajon hányadszor hoz már esőt Medárd? A hagyomány szerint, ha Medárd napján esik, azután 40 napig folyton esik – ezért is kémlelik az eget ilyenkor aggódva a gazdálkodók. Persze, ma már inkább a meteorológiai applikációt böngészik, amelyben egyelőre a hét nagyobb részére tényleg esőt jósol.

Szlovodánné dr Böröcz Katalin nyugdíjas orvos 8 éve költözött Alsóösre férjével Budapestről, és a költözés olyannyira jól sikerült, hogy maradtak is. Az indokok között szerepel a csodálatos természeti környezet, a Balaton, a Bakony, a könnyen elérhető városok közelsége.

Halmajugra kevésbé a kulturális programokkal vagy a természeti értékekkel csábít. A gazdaság azonban megtalálta az alig 2000 fős települést, most 20 milliárd forintból Kőzetgyapotgyár épül Halmajugrán. Kormányzati támogatásból 100 embernek ad majd munkát és 2025-től várhatóan 35 ezer tonna éves gyártási kapacitásra számítanak a szigetelőanyag-gyártó üzemben.

Általában hat lyukra jut egy ürge és a számuk csökken – a Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a ’Nemzeti-Biodiverzitás Monitorozó Rendszer’ keretében lyuk-számláló módszerrel mérték föl a múlt héten az ürgék számát a Pécs-Pogányi Repülőtéren. Itt él a régió legnagyobb ürge populációja, bár már közel sem annyi, mint két évtizeddel ezelőtt, amikor fejlesztették a repteret.

Ha szamóca és saját kert, akkor mindenki azt szeretné, hogy a gyümölcs folyton érő legyen. A megváltozott klíma, a forró nyarak azonban éppen ezeket a fajtákat vethetik vissza, a túlzott melegben ugyanis elmarad a virágyrügyek képződése.

A titok a víz és a marhatrágya – mondja a szamócatermelő. Elkezdődött a szabadföldi eper árusítása. Az áremelkedések miatt drágább az eper, mint tavaly, ám mivel ez az első gyümölcs a szezonban, a szedd magad akciók különösen népszerűek. Zalában a lakhegyi eper fogalom és a Goldfinger család ültetvényén a látogatókat is szívesen várják. A termelő szerint a legízletesebb, legnagyobb eprek pár nap múlva kerülnek a piacra és az idei szezonra nem lehet panasz.

Országosan is emelkedik a napraforgó vetésterülete. Már tavaly is rekordnak számított, hogy majdnem elértük a 700 ezer hektárt országszerte, idén viszont már csaknem 715 ezer hektáron vetettek a gazdák. A százalékos arány vármegyénként hasonló, Békésben éves szinten 70 ezer hektár körül mozog. Ebben a szezonban ráadásul a vetés időszaka jó volt.

Amellett, hogy az idei vetés kifejezetten jól indult, az évek óta jelen lévő problémákkal is foglalkoznak a gazdák. Az ország keleti régiójának gazdái Balkányban adtak találkozót egymásnak a hétvégén és meghallgatták azt is, vajon az agrárium vezetői hogyan látják a mostani helyzetet. Az elmúlt év aszálya, a most zajló háború agráriumra gyakorolt hatása és az európai piac változásai mind fontos és megoldásra váró kérdések. Jakab István az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke.

Öntözésfejlesztési program – A Vidékfejlesztési Programban 2016 óta kaphatnak támogatást a gazdák olyan beruházásokra, amelyek ezt célozzák. Eddig 766 termelő részesült több mint 52 milliárd forintos támogatásban. Folyamatosan növekszik tehát az öntözésbe bevont területek aránya. A Győr-Moson-Sopron vármegyei Újrónafőn, a Hársfamajori öntözési közösség öntözőtelepét adták át legutóbb.

Malisa és Velisa után Jablan. A vajdasági Mezőgazdasági Kiállítás egyik napja hagyományosan mindig az állattenyésztők napja. Az idei látványosság kétségkívül az 1110, igen, pontosan 1110 kilogrammos, két éves bika volt, amely a Jablan névre hallgat. És ezek az állatok nem is a legnagyobbak, már ami a rekordokat illeti, hiszen láttak itt már 1720 kilós jószágot is.

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – június 5., hétfő 6:00

Szerkesztő: Bicsák Eszter

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: unsplash

Videó ajánló

Olvasson tovább