Hajnal-táj: Tiltakoznak a lakók a fakivágások ellen Gyöngyösön

A május 31-i adás tartalmából.
 

– Tiltakoznak a lakók a fakivágások ellen Gyöngyösön. Az egyik családi házas övezetben lévő ligetes részen kerékpáros pumpapályát építenek. A beruházás fakivágással jár, ami felháborodást váltott ki az ott lakók között…
– 10 nemzeti parkunk pünkösdkor tartotta szokásos, éves nagy rendezvényét, amely a nemzeti parkok hete rendezvénysorozatot harangozza be. Idén a balatonfüredi Tagore sétányon állították fel sátraikat, ahol védjegyes termékeikből bemutatót, ill. ételkóstolót tartottak, de voltak ökoturisztikai fejtörők, programismertetők is. Az egyik park bemutatta vadonatúj természetismereti eszközét. A füredi nyitányt követően e héten számtalan programon vehetnek részt az érdeklődők az ország nemzeti parki területein…
– Fabatka az önkéntes környezetszépítésért! A Hatvanezer Fa önkéntes erdősítő, fásító csapatai innentől már nem mondhatják, hogy Fabatkát sem kapnak a város környezetéért végzett munkájukért. Mostantól ugyanis Fabatkát kapnak, akik az általuk szervezett, előre egyeztetett terepi, vagy háttértevékenységekben önkéntesen részt vesznek. Az egyedülálló kezdeményezésről Horváth Szabolcs elsőként Ulbert Zoltánt, a Hatvanezer Fa elnökét kérdezte…
– Sok kicsi sokra megy,- gondolta az egri Demeter András és mivel évek óta maga termeli a zöldségeket a családja számára, most a világhálón indított jótékonysági akciót. A paradicsompalántáiért kapott adományokat a Kárpátaljai Ferences Misszió Alapítványnak gyűjtötte össze. Példaértékű kezdeményezését sokan támogatták…
– Közös pályázati eszközbeszerzésbe vágott a Zala Völgye Nyitott Porta Hálózat, melynek tagjai kistermelői, vendégfogadói tevékenységgel foglalkoznak a Zalaszentgróttól Hévízig húzódó térségben. Munkájukat úgy szervezik, hogy abba betekintést engednek, esetenként pedig turisztikai látványossággá is teszik azt…
– Már javában kaszálnak a gazdák a Beregi síkságon, mivel a vetett pillangósokat nem köti a Natura 2000-s szabály. A tavalyi évvel ellentétben most nagyon jó termésről beszélt D. Pete István beregsurányi húsmarha tenyésztő Zsoldos Barnabás mikrofonja előtt, amikor éppen közel harminc hektár lucerna kaszálásával végeztek…
– Holnap lesz a Tej Világnapja, ma pedig a tejhasznosítású szarvasmarha ágazatot érintő állatjóléti támogatás benyújtásának határideje. Az elmúlt hónapokban egyébként csökkent a nyerstej felvásárlási ára, ami a fogyasztói árakban csak részben mutatkozik meg. A tejimádók előnyben részesítik a magyar tejeket és tejtermékeket, derül ki Nagy Margit riportjából…
– :Pusztazámor határában, a kukoricamező szélén áll egy napelemekkel díszített ház, senki nem gondolná róla, hogy egy családi tejfeldolgozó kisüzem. A Csengő Manufaktúra tulajdonosai Dobrádi Zsuzsanna és Gyüreh István házaspár. S dacára annak, hogy a piac folyamatosan változik, hol a tejre nincs szükség, hol az energiaárak szállnak az egekbe, hol pedig a covid hozza meg azt, hogy egyik napról a másikra házhoz kell tudni szállítani, mégis életben maradtak, mert ragaszkodtak a kézi munkához, a hagyományos receptekhez és a teljes értékű, friss tejhez. Így lehet az otthoni túrógomócnak most is olyan íze, mint amire csak a nagymama volt képes…

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – május 31., szerda 6:00

Szerkesztő – műsorvezető: Füredy Zsolt

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább