Napközben: A hazai férfiak körében a prosztatarák az egyik vezető daganatos kórkép

A május 23-i adás tartalmából.
 

– A hazai férfiak körében a prosztatarák az egyik vezető daganatos kórkép: évente csaknem 4000 új esetet diagnosztizálnak, és 1100-1400 férfi hal bele a betegségbe. Európai összehasonlításban a magas halálozási arány oka, hogy itthon a férfiak 80 százaléka későn, a betegség áttétes stádiumában kerül orvoshoz, miközben Nyugat-Európában és az USA-ban az érintettek 80 százaléka már akkor elkezdi a terápiát, amikor a daganat még nem terjed túl a prosztata határain. Vasárnap csaknem 100 000 elegáns motoros vonult fel a világ több mint 100 országának mintegy 1000 városában – köztük 10. alkalommal Budapesten is –, hogy egyrészt felhívják a figyelmet a prosztatarák megelőzésére és a férfiak mentális egészségére, egyúttal egyéni és szponzori adományokat gyűjtsenek a novemberi „bajszos” kampányból már ismert Movember Foundationnek.

– Miközben egyre kevesebb szakma tanulható életszerű keretek között, időről időre felbukkan egy-egy szakember, aki rangos díjakat nyer nemzetközi környezetben. Legutóbb egy cipészmester hozta el az első helyek némelyikét, de van órakészítőnk és műbútorasztalosunk is, akikhez a világ különböző szegletéből is érkeznek megrendelések. Hogy lehet a szakmákat magas szinten megtanulni, mi a szerepe a kutatómunkának, a már ritkán de még fellelhető mestereknek és legfőképp az önképzésnek, a kísérletezésnek?

– Társasház rovat

– Iskolakezdéssel sokan iratkoznak be zeneiskolákba, kezdenek különféle zenei tanulmányokat, ennek előzményei a nyári zenetáborok, zenei iskolakeresés. Egyre több szakember ajánlja a zenetanulást, a legújabb kutatások szerint ugyanis teljesen más készségeket is fejleszt, legyen az matematika vagy olvasás. A közösségi zenélés pedig a csoportos együttműködésnek kiváló terepe, amit egy fiatal ilyenkor megtanul, egész életére kihatással lesz. A Hubay Zeneiskola Ifjúsági Fúvószenekara általános iskolás gyerekeket tanít meg a közös zenélésre, miközben a zenén keresztül célzott fejlesztőmunkát is végeznek.

Napközben – Kossuth Rádió – május 23., kedd 9:05

Műsorvezető: Horváth Szilárd
Szerkesztő: Herczeg Tibor

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Olvasson tovább