– Nyíregyháza megyei jogú város a Városnapi ünnepségsorozatát minden évben azzal kezdi, hogy az értéktárba került értékek birtokosait oklevéllel jutalmazza.
– Termelésének csúcsára ért az Erdőkürti Sajtműhely, amelynek alapítója, Urbán Tibor korábban a nemzetközi szakácsolimpián és egyéb versenyeken számos arany-, ezüst- és bronzérmet szerzett.
– Magyarországon, Győr-Moson-Sopron vármegyében, Kapuvár mellett található egy alig 360 fős kis település, Hövej. A kicsiny falu olyan népművészeti kinccsel rendelkezik, amely egyedülálló a maga nemében: ez nem más, mint a höveji csipke, amely nemrégiben Hungarikum lett.
– Tizenhárom év tanyasi gazdálkodás után Sipos Mihály, az egykori egyetemi oktató és felesége, Ruszkai Krisztina úgy döntöttek, megosztják az érdeklődőkkel tanyasi létük tapasztalatait.
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – május 20., szombat 6:00
Szerkesztő – műsorvezető: Bakos Csaba
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.