Hajnal-táj: Színes fákkal hívják fel a figyelmet a természetvédelemre Erdélyben

A május 18-i adás tartalmából.
 

Színes fákkal hívják fel a figyelmet a természetvédelemre Erdélyben
Díszes ruhákban pompáznak Székelyudvarhely forgalmasabb útjain, parkjaiban a fák. A figyelem felkeltése és a természet szeretete mellett az is a célja a helyi városházának, hogy – a szokásos nem szemetelünk szemléleten túl – a fák és gyakori látogatóik, a madarak közötti összhangra irányítsák a figyelmet.

Illegális szemetelés a Vérteserdőnél
Idén is folytatódnak a szemétszedő akciók a Vérteserdő Zrt. területén. A korábbi jó gyakorlatot követve ismét a Síkvölgyi Lovardával, és a Vadászkamarával közösen szerveztek nagyszabású programot a külterületek erdeinek megtisztításáért.

Helyi piac nyílt Bárándon
Új termelői piaccal bővült Báránd. A hajdú-bihari településen megközelítőleg 100 millió forintból valósult meg, a minden igényt kielégítő épület. Az agrártárca adatai szerint Magyarországon jelenleg 325 termelői piac működik, a helyi piacok létrehozásának alapvető célja, hogy megkönnyítse a kistermelők által megtermelt alaptermékek, illetve az azokból előállított élelmiszerek eljuttatását a fogyasztókhoz.

RIKLI Piacfejlesztés Zalaegerszegen
A helyi és a környékbeli kistermelők áruit kínáló „Portéka” megnyitása Zalaegerszegen újabb állomása annak az önkormányzat által is támogatott törekvésnek, hogy az itt élők, vagy éppen az ide látogatók a város piacán helyi termékeket vásárolhassanak. Rikli Ferenc

Eső után gomba a piacokon
A mintegy hatvan tagot számláló Miskolci Gombász Egyesület elméleti és gyakorlati foglalkozásokon, előadásokon és terepgyakorlatokon az érdeklődőkkel közösen határozza meg a gyűjtött gombákat, s népszerűsítette tevékenységét az elmúlt napokban Miskolc városnapján is. Standjukon annak ellenére szép bemutatót tarthattak, hogy bár csapadék az bőven volt, napsütés, meleg is kell a jó gombaterméshez.

Bozsik gazda rovata – gyapottok lepke
Zöldség. Rajzik a gyapottok bagolylepke. Dr. Pénzes Béla egyetemi tanár, a rovartan professzora mondja el a védekezés lehetőségeit. Hallgatói kérdés alapján. A gyapottok-bagolylepke eredeti élőhelye a 40. szélességi foktól délre található. 1990-es évek előtt ritkán fordult elő, a ’80-as évek közepéig 16-17 évente jelent meg 1-2 évre.

Rozsdabetegség kalászosokban Pannon
Számos búzaparcellát támadt meg a rozsda Vajdaságban. A magyarkanizsai gazdák már korábban is észlelték a gombabetegséget, ami gyors tempóban terjed, ezért elengedhetetlen volt a mihamarabbi vegyszeres kezelés. Több olyan földterület is van, ahol legalább még egyszer meg kell ismételni a vegyszeres kezelést.
Narrátor: Vajda Sára

A repce egészséges és régen volt ilyen szép Békésben
Hetek óta virágzik a repce országszerte és elmondható, évek óta nem volt ilyen szép ez a növénykultúra. Két éven keresztül járt rá a rúd keményen a repce termésre. Tavaly Békés megyében a mérhetetlen aszály miatt kellett több tíz ezer hektárnyi növényt kitárcsázni. Idén azonban az őszi vetésű növény számára ideálisak a körülmények, jó a csapadék mennyiség szépen fejlődik a növény. Horváth Szabolcs kérdezett…

Ingyen öntözővíz, segítség a vetőmagtermelőknek is
Az április végén született kormányhatározat a termelőket mentesíti a vízdíj fizetési kötelezettség alól, egyúttal a szolgáltatóknál jelentkező, ebből eredő bevételkiesést költségvetési forrásból kompenzálja – ez egyértelműen nagy segítség az agrárium egésze, azon belül is a vetőmagágazat számára. A támogatás jelentősen hozzájárulhat ahhoz, hogy a vállalkozások talpra tudjanak állni a tavalyi sokk után, ezáltal továbbra is garantálható legyen a termelés alapját jelentő vetőmagellátás biztonsága a gazdálkodók felé

Fiatal gazda sorozat
A fiatal gazda sorozatban egy méhészt mutat be. Szűcs Balázs a szerelemmel együtt kapta a méheket is, amiért hálás a sorsnak, hiszen olyan tevékenységet ismert meg – apósa segítségével -, ami kedvérevaló. Ma már 200 családdal dolgoznak, éppen a repcéről gyűjtik be a mézet, majd következik az akác. Legszívesebben ezt választaná főállásnak, de a jelen helyzet nem a legideálisabb a méz értékesítésére, mellette kell egy biztos kereset. Zsoldos Barnabás beszélgetése

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – május 18., csütörtök 6:00

Szerkesztő: Bicsák Eszter

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább