Napközben: A magyar könyv népszerűsítését tűzte ki céljául egy maroknyi csapat

A május 9-i adás tartalmából.
 

Az Országgyűlés – egy vonatkozó EU Irányelvvel összhangban – nemrégiben elfogadta azt az új törvényt, melynek alapján lehetőséget adnak a munkahelyi visszaélések, szabálytalanságok névvel vagy névtelenül történő bejelentésére és számos vállalkozásnak írják elő egy kötelezően létrehozandó visszaélés-bejelentő rendszer létrehozását, amely a kezdeményezők szerint hatékony eszköze lesz a munkahelyi csalások, visszaélések megelőzésének. A cégeknek december 17-ig kell kialakítaniuk a rendszert. Ehhez elengedhetetlen, hogy mind az érintett cégek tulajdonosai, vezetői, mind a munkavállalók tisztában legyenek azzal, mi is az a visszaélés-bejelentési rendszer, ki és milyen jogsértést jelenthet be, milyen garanciák vannak a bejelentők védelmére. A kialakítás előkészítését tehát már most el kell kezdeni.

A magyar könyv népszerűsítését tűzte ki céljául egy maroknyi csapat, vagyis hogy magyar szerzők, magyar nyelven írt könyveit jelentessék meg és szerettessék meg minél szélesebb körben, itthon s aztán a nagyvilágban bárhol, ahol magyarok élnek. Elképzeléseik szerint minél korábban kell megszerettetni az olvasást a gyerekekkel, ezért egy meseíró pályázatot is szerveznek 8 és 14 éves fiataloknak, s a végén minden mese megjelenik majd egy könyvben. A stúdióban vendégünk lesz a kezdeményezés elindítója. Dvarieczky Bálint és a kezdeményezés egyik nagykövete Kakucsi-Csernák Zoltán.

Napközben – Kossuth Rádió – május 9., kedd 9:05

Szerkesztő: Herczeg Tibor
Műsorvezető: Horváth Szilárd

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Olvasson tovább