„Amit mi adni tudunk, örökre megmarad, és ez így van évtizedek óta” – ez a hitvallása. A kisvárdai Bessenyei György Gimnáziumból kikerülő diákok, akik aztán a tudomány, a művészetek világából látogatnak vissza, állítják, hogy ez nem túlzás. Az iskolai természettudományos képzés, az egyetemekkel közösen végzett kutatások eredményei a hazai sikerek mellett nemzetközi elismerésekkel párosulnak. Vendégem Az Apáczai Csere János-díj birtokosa, Bíró Gábor gimnáziumi igazgató, aki március 15-én a Magyar Ezüst Érdemkereszt elismerést is átvehette. Várja önöket a beszélgetőtárs, Zsoldos Barnabás.
Nagyok – Kossuth Rádió – május 9., kedd, 19:30
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.