– A drónok manapság helyet követelnek maguknak a mezőgazdaságban, így az agrároktatásban is megjelennek az ilyen jellegű képzések. A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem a nyár elején keszthelyi kampuszán indít növényvédelmi drónpilótaképzést.
– 62 évvel ezelőtt a budakeszi arborétumban a kutatók arra voltak kíváncsiak, hogy a főleg külhonos örökzöldek, tűlevelűek hogyan tudnak alkalmazkodni a hazai adottságokhoz és természethez. Ebből aztán egy rendkívül változatos és izgalmas társulás lett.
– Magyar Kézműves Remek-díjat kapott Huttkai Tímea zempléni bútorfestő, aki a hagyományos kézműipar népi mesterségek kategóriájában pályázott.
– 57 szakmában csaknem 200 hallgató mérte össze tudását az elmúlt napokban a szakképzésben tanulók legnagyobb magyarországi versenyén, a Szakma Sztáron.
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – május 7., vasárnap 6:00
Szerkesztő-műsorvezető: Bakos Csaba
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.