Napközben: Már hetek óta elérhetők az adóbevallási tervezetek

A május 2-i adás tartalmából.
 

– Már hetek óta elérhetők az adóbevallási tervezetek, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az idén is több millió adózónak készítette el az szja-bevallási tervezetét. A tudnivalókról újra indítottuk tájékoztató sorozatunkat, Asztalos Zsuzsával, a NAV ügyfélkapcsolati és Tájékoztatási Főosztály vezető helyettesével beszélgetünk a személyi kedvezményekről és a 25 év alattiak adókedvezményeiről.
– Jön a nyár, egyre több közös programot lehet szervezni a családban – ezúttal az apa-fia programokra, együttlétekre koncentrálunk. Bár természetesen ez nem évszak függő, szeretnénk azt erősíteni, hogy a közös gyermek-szülő programok, köztük most a sport, a fizikai tevékenységek mennyire fontosak lehetnek. Alakítják a kapcsolatot, beépülnek a család érzelmi életébe, példákat adnak, amik később megjelennek a felnövő gyermekben, akár már szülőként. Egy gyakorló pedagógus-edzővel és egy hétgyermekes édesapával beszélgetünk, aki apa-fia táborokat szervez, ahol közösen élnek át kihívásokat és élményeket.
Stúdió: Tanács Gábor tanár, sportedző,
Telefon: Gajári Dávid az Apa/fia XCC vezetője
Összeállítás: Herczeg Tibor
– Társasház rovat hallgatói kérdések alapján
– Szükséges-e mindenkinek ugyanolyannak lennie? Z. Kiss Adrienn negyedik mesekönyve egy varázslatos cicaország –Dorombia- különleges kiscicáin keresztül mesél a sokszínűségről, az elfogadásról. A történetet olvasva, elképzelhetjük, hogy milyen lenne a világ, ha egy varázslat után minden gyermek ugyanolyan lenne. A szerző két kisfiú édesanyja, nagyobbik fia –Csongor- nembeszélő autista. Az ő hatására kezdett négy éve az autizmusról írni, hogy könyveivel az elfogadásért tegyen. A mesekönyv autista gyermekek ingyenes nyári táborozását fogja támogatni a Szikra Tehetséggondozó Egyesület szervezésében. Z. Kiss Adriennel beszélgetünk a stúdióban a mese edukációs hatásairól, hogy miként lehet megérinteni és formálni az érintett szülőket, gyerekeket egy jó történettel, főként ha az az érintettség egy közösségben jelenik meg. Vendégünk lesz még Zádori Henrietta, a Szikra táborok szervezője és Zsurzs Kati felolvasásában hallgatunk meg részleteket a mesekönyvből.

Napközben – Kossuth Rádió – május 2., kedd 9:05

Műsorvezető: Horváth Szilárd
Szerkesztő: Herczeg Tibor

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Olvasson tovább