– 12 millió forint összdíjazású horgászversenyt rendeznek május 5-től egy héten át a Tisza-tavon. A Tisza-tavi Sporthorgász Nonprofit Kft. első alkalommal rendezi meg az év egyetlen behúzós pontyfogó horgászversenyét.
– Május elejétől kezdődik az őzbak vadászati szezon, amely egészen szeptember végéig tart. Az őzbak vadászat a síkvidéki vadásztársaságok legfőbb bevételi forrásának számít.A tavaszi időszakban ugyan jól látni a bakokat, de a gyorsan szárba ugró repce és a gabonák hamar rejteket biztosítanak és a lombosodó erdők napok alatt megnehezítik a vadászatokat.
– Az őzbak vadászati szezon tehát most kezdődik, de így április végén fejeződik be a méhek szokásos állomány ellenőrzése. A tapasztalat az, hogy a méhész, ha kellően törődik a méheivel, illetve a kaptárokkal, akkor ott hiba nem lehet. Ami viszont szembetűnő, hogy a méz folyamatos drágulásával szembesülünk évről-évre, amit hol az enyhe, hol pedig a hosszú hideg téllel próbálnak magyarázni a kereskedők. Általában a tartós kemény fagyok nem befolyásolják a méhek telelését. A Felvidéken is hasonlók a tapasztalatok.
– A borkészítés komoly változásokon megy át: egyrészt a klímakrízis, másrészt a megváltozott fogyasztói szokások kényszerítik újításokra a borászokat, akik így átértékelik a hagyományos szőlőfajták és az eddig jól ismert termesztési módok használatát. De hogyan reagál minderre az oktatás? Mennyire képes egy magyar iskola lépést tartani a szakma kihívásaival?
– Ma a 73. Kertészeti podcast alapján a Pázsit ABC című epizódból a 02. részt halljuk. A pázsit felújításánál nagyon fontos, hogy megfelelő összetételű fűmag keveréket válasszunk. A fűmag számára a tavasz vagy az ősz az ideális vetési időszak. A füvesítés nem a mag elvetésével kezdődik: fel kell előtte készíteni a talajt fertőtlenítéssel, gyommentesítéssel és szerves trágyázással, hogy megteremtsük az ideális környeztet a magoknak.
– megkezdődött a szezonja a hazai paprikának, paradicsomnak és uborkának, minőségben és mennyiségben megfelelő lesz az ellátás, még a hideg idő sem lassította az érést. Az igazi kérdé azonban az, hogy milyen lesz az ára idén tavasszal ezeknek a zöldségeknek? Erre válaszol a vendég: Nagypéter Sándor, a Friutweb Zöldség-Gyümölcs Terméktanács alelnöke.
– Ha az idő is engedi, májusban országszerte nyitnak a strandok. Miskolc-Tapolcán található az Európai hírű Barlangfürdő. A kb. 230 millió éves triász-kori mészkőben az alulról feltörő meleg vizek sok üreget alakítottak ki az elmúlt évezredek során a Várhegy belsejében. Így jött létre a barlangfürdő, amelynek gyógyhatása is ismert. Mozgásszervi panaszokra, ízületi fájdalmakra ajánlják a vizét. A fürdő télen-nyáron nyitva van, a külső strandja azonban csak májustól várja a fürdőzőket.
– Néhány évtizede még általános volt, hogy a strandok a május elsejei hétvégén nyitottak ki függetlenül attól, hogy ennek kedvezett-e az időjárás vagy sem. Ezt a hagyományt ma már kevés helyen őrzik, de azért így is találni igen nagy számban olyan fürdőt, ahol már ezen a hétvégén megnyílt a strand. A legtöbb helyen egyelőre még nem teljes kapacitással üzemelnek majd.
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – április 30., vasárnap 5:00
Szerkesztő-műsorvezető: Juhász Zsolt
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.