Felfedező a tudomány világáról: Miként látják a babák a világot?

Az április 20-i adás tartalmából.
 

– Miként látják a babák a világot? Milyen jelekből tudhatjuk meg mire figyelnek a még beszélni nem tudó csecsemők? Hogyan igazodnak el a társas világban az óvodások? Milyen hatással lehetnek a gyerekekre a digitális eszközök?
Április 15-én negyedszerre rendezik meg a Közép-európai Egyetemen a Kis Tudósok Délutánját, amelyen a babák és a kisgyerekek gondolkodásának fejlődésével foglalkozó budapesti kutatócsoportok mutatkoznak be.

– Fejfájás kezelése tudatos jelenlét (mindfulness) meditációval – fejfájós beteg, Perczel-Forintos Dóra professzor, Klinikai Pszichológia Tanszék, Semmelweis Egyetem

– Állítólag két amerikai középiskolás eddig ismeretlen módon bizonyította be a Pitagoras tételt. Ennek kapcsán beszélünk matek oktatásról, és egy idén nyárra Budapesten szerveződő matektanítási világkonferenciáról. Csapodi Csaba matematika tanár, ELTE Matematikatanítási és Módszertani Központ, Rényi Alfréd Matematikai Kutatóintézet

– Nők a tudományban. Beszélgetés Kamarás Katalin akadémikussal, a Széchenyi-díj egyik idei kitüntetettjével, aki a fizikus akadémikusok között az egyetlen nő.

Felfedező – a tudomány világáról – Kossuth Rádió – április 20., csütörtök, 14:34

Szerkesztő: Gimes Júlia

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: unsplash

Videó ajánló

Olvasson tovább