Hajnal-táj: Önfenntartó gazdálkodást népszerűsítő öko-játszótér

Az április 7-i adás tartalmából.
 

– A Hajnaltájjal egy időben indulnak útnak a jásdi asszonyok Nagypénteken, hogy egy másfél órás könnyű séta során, imádkozva és énekelve, eljussanak a Szent Kúthoz. A forrásvízzel megmossák az arcukat, kezüket, akár más – esetleg fájó – testrészeiket és így tisztulnak meg bűneiktől, fájdalmaiktól Húsvétra…

– Zajlik az egri Bazilika három évre tervezett felújítása. A munkálatok az egész épületet érintik; restaurálják a stációkat, és zarándokutat is építenek a Főszékesegyház köré, ahol a húsvéti, feltámadási körmenetet, mint az ünnepkör legfontosabb szertartását tartják majd. Követik Krisztus életének utolsó földi napjait, a szenvedéstörténetet és a feltámadást…

– Idén is 300 vendéggel közösen ünnepelnek a bencés szerzetesek a Pannhonhalmi Főapátságban. A szerzetes és a világból érkezett vendég húsvéti találkozása több mint ötven éve ismétlődik Szent Márton hegyén. A három nap alatt a közös programokkal: imádságokkal, reggeli futással, előadásokkal, meseírással, tojásfestéssel és nyuszikereséssel is várják azt a 300 vendéget, akik regisztráltak a Szent Három Napra…

– Júdásfa és a Golgota virág. Júdás apostol nagycsütörtök este a Gecsemáné kertben árulta el mesterét, Jézust. Az áruló Júdásról több növényt is elneveztek, mint például a Júdásfát. Összeállításában Bozsik József bemutatja a Golgota virág felépítését is, annak nagypénteki szimbolikáját szedi csokorba…

– Jézus Krisztus Jeruzsálembe vonulásakor az ünneplő tömeg pálmaágakat lengetett, békés szándékot jelezve. A pálmaágakat manapság a barka szimbolizálja, katolikus hívő családokban már virágvasárnap megvan a barka, amit a templomban megszentelnek. Természetesen a barka a legtöbb család asztalán megtalálható Húsvétkor…

– Mátészalkán a Kertvárosi református gyülekezetben, ha máskor nem is, de a nagy egyházi ünnepek közeledtével gondolnak azokra, akik nem a legjobb anyagi körülmények között élnek, vagy éppen egészségi állapotuk miatt szorulnak segítségre. Demecserben pedig a kisváros önkormányzata határozott arról, hogy minden ott élő család kapjon ünnepi szeretet csomagot…

– Több mint 4000 családnak ad vetőmagot a Katolikus Karitasz országszerte. Az Egri Főegyházmegyéből 2012-ben indult program öngondoskodásra sarkallja a hátrányos helyzetben vagy mélyszegénységben lévőket. Az Egri Főegyházmegyében saját forrásból is kiegészítik a programot és paradicsom, paprika palántákat, valamint vetőburgonyát is osztanak…

– Önfenntartó gazdálkodást népszerűsítő öko-játszótér épült a Göcseji Falumúzeumban. A Zöld sziget száz százalékban újrahasznosított alapanyagokból épült, ahol babaház, homokozó, komposztáló, padok és virágládák kaptak helyet. Az egyik magaságyást a gyermekek „örökbe fogadták”, vagyis rendszeresen látogatják és gondozzák majd az ott ültetett növényeket…

– A 122 éves almamelléki kisvasúton teljesen felújították a vasúti pályát, új kültéri, fedett váróteremet hoztak létre és az állomás épületében működő terepasztal és számos interaktív játék is látható. A hat kilométeres szakaszon kanyargó szerelvényeivel a “Zselici csühögő” az ország két 600 milliméteres nyomtávú kisvasútjának egyike…

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – április 7., péntek 5:00

Szerkesztő – műsorvezető: Füredy Zsolt

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Videó ajánló

Olvasson tovább