Ő csupán látni szerette volna a szabadkai ferences templom padlásán lakó galambokat. Ez a kívánsága azonban sosem teljesült. Közben ferences rendi szerzetes lett belőle, a hittudományok doktorává vált, majd egyházi nyomdát, a hányatott sorsú gyerekek számára lurkóházakat alapított és működtet, és ez még nem minden. Vendégem az Emberségért-, Üzenet-, Kultúra Szikrái-, Fraknói Vilmos- és Táncsics Mihály-díjas, valamint a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett Harmath Károly atya a Vajdaságból, aki a közösségért végzett fél évszázados tevékenységéért idén kiérdemelte a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Magyar Életfa-díját. Várja Önöket a beszélgetőtárs, Ternovácz István.
Nagyok – Kossuth Rádió – április 6., csütörtök 19:30
Szerkesztő: Csűrös Csilla
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.