Hajnal-táj: Kevesebb fakivágást, több zöldfelületet

Az április 3-i adás tartalmából.
 

– Néhány nappal ezelőtt a viharos szél miatt több mint ötszáz esethez riasztották a tűzoltókat az országban. A legtöbb beavatkozás a fővárosban, Pest, Somogy, Fejér, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében volt. Demecser alig ötezer lelket számló kisváros, és ember emlékezet óta nem éltek át olyan vihart, amely egy családi ház tetejét lesodorta volna és még több lakást is megrongált volna. A településen azonnal a kárvallottak segítségére siettek…
– Kevesebb fakivágást, több zöldfelületet – megfogalmazták Egerben a Fák 12 pontját. Közösségi akciósorozatot hirdet a fák életkörülményeinek javítása érdekében civil szervezetek összefogásával az Életfa Környezetvédő Szövetség. Elsőként egy, a várban álló 100 éves japán akácot szeretnének megvédeni…
– Kesztler József kertész, családi gazda, aki testvérével együtt műveli 12 hektáros birtokát, melynek legnagyobb része kajszibarack. A múlt heti erős éjszakai fagynak köszönhetően soha nem látott mértékben ment tönkre egyik óráról a másikra a sok éves befektetett munka. A 6 hektáros kajszisnak egyelőre 50%-a menekült meg, de vannak olyan korai fajták, melyek már májusban pénzt hoztak volna a konyhára, azonban száz százalékuk lefagyott. Az évtizedek óta kísérletező kertésznek újabb és újabb fajtáktól kell megválnia, holott Érd egykor az ország egyik legjobban termő kajszis vidéke volt…
– Az ország déli részén kisebb területeken előfordulhatott némi fagykár, jelentős fagyok azonban eddig nem pusztították az ültetvényeket. Érdemes azonban megfogadni a szakemberek fagyvédelmi tanácsait, mert különben komoly terméskieséssel lehet számolni…
– Vannak növények, amelyeket sokan gyomnövénynek tartanak, ugyanakkor gyógynövények is. Például a tyúkhúr teája az epe- és veseműködést segíti, de használjuk még légúti betegségekre, köhögésre, tüdőbajra, valamint emésztési zavarokra is. A gyermekláncfűvet vagy másik nevén pongyola pitypangot szintén érdemes gyűjteni…
– Az ember és természet kapcsolatának erősítése lehet egy balkonkert kialakítása a városban. Lehetnek ezek dekorációs céllal dísznövények, de kisebb mennyiségben a zöldség termesztés növényei is. A Magyar Díszkertészek Szakmaközi Szervezete, Nagy tavaszi ültetés eseményén néhány ismert ember tartott bemutatót ültetési tippekkel, hazai termesztők növényeivel…
– A több mint ötezer hatszáz hektáros egri borvidéken 100 hektárnyi szőlőterületet hagytak műveletlenül. Sok helyen hozzá se fognak a metszéshez, mert tudják, hogy a vártnál kevesebbet kapnak a szőlőért. Ráadásul szerkezetátalakításra, fajtaváltásra van szükség, mert inkább a fehér borokat keresi a piac…
– Ismét megtalálták Pannónia kincsét, vagyis a Kárpát-medence legjobb pálinkáit. Ötödik alkalommal rendezte meg párlatversenyét a nagykanizsai Pannónia Pálinkakultúra Egyesület, amelyre több mint 800 tétel érkezett. Idén a körtepálinkáknak külön versenyt hirdettek, azzal a céllal, hogy népszerűsítsék az ősi hazai körtefajtákat…

Hajnal-táj – Kossuth Rádió – április 3., hétfő 5:00

Szerkesztő – műsorvezető: Füredy Zsolt

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Olvasson tovább