Mérhetetlenül szerény és 25 év után is lelkesedik a munkájáért. Merthogy Sipos Károly immár negyed évszázada őrzi-óvja a vasi és zalai vízterületek egy részét. A horgászat mára megváltozott és a vírushelyzet sok új sporttársat hozott, bár ez időről időre tömeget eredményez a tópartokon. Mivel egyre inkább a kényelmes, tóparton ülő horgászat lett divat, az ivás és az alkohol sok problémát okoz a halőrnek, komoly diplomáciai érzék szükséges ehhez. A halak szeretet Siposéknál „családban marad”, hiszen egyik fia hobbija éppen a versenyhorgászat. Sipos Károlyt a márciusban a Magyar Országos Horgász Szövetség éves rendezvényén megválasztották az Év halőrének.
Horgászok ellenőrzése, vízpartok rendbetétele, haltelepítés figyelemmel kísérése a feladata a halőröknek. Bár a munka hagyományos, ma már számos applikáció, digitális technika áll a rendelkezésükre, haladni kell a korral. Ráadásul folyamatosan változnak a jogszabályok is, éppen ezért rendeztek találkozót az 52 Vas vármegyei halőrnek, ahol az aktuális feladatok mellett a hatóságok elvárásaival is megismerkedhettek.
Újabb vízről megközelíthető kilátó épül a Tisza-tavon. Ezúttal Tiszavalkon, a Tisza-tavi Madárrezervátum Tiszavalki-medencére eső területének egy részét: a 12 méter magas, kétszintes kilátó tetejéről az Apota nevű területet, valamint a Liliomos-öblöt lehet belátni és akinek szerencséje van, annak a madárrezervátum legcsodásabb madarai is megmutatják magukat.
Április 1-én indul a viharjelzés nagy tavainkon. Rikli Ferenc Horváth Ákost, az Országos Meteorológiai Szolgálat Siófoki Viharjelző Obszervatóriumának vezetőjét kérdezte a Balaton korábbi évek időjárási tendenciáiról, és az idei év aktualitásairól.
Küzdelem az almafa vértetű ellen. Az almafa vértetű áttelelt és életben maradt, de hogyan lehet védekezni ellene? Tanácsok Bozsik gazda rovatában
Bekövetkezett amitől féltek az almatermesztő gazdák Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében. Többségében két éjszakát is védekezéssel töltöttek, de a szerda éjszakai fagy még így is próbára tette a gazdákat, akik csak két, három nap után látják majd a fagy romboló hatását. A nagyvarsányi Bori Vilmos csütörtökön a kora reggeli időben állt meg a gyümölcsösben felmérni a helyzetet.
Az elsivatagosodás veszélye fenyegeti az észak-bácskai homokvidéket. Az almatermelés nem kifizetődő, állítják a gazdák, ezért gyümölcsöseiket felszámolják, és helyette zöldségfélét, főleg krumplit termesztenek. Ez azonban nem köti meg a homokot, egyre gyakoribbak a szálló homokfelhők.
Idén december 31-én lejár az ásott és fúrt kutak moratóriuma. Ez azt jelenti, hogy minden kutat be kell jelenteni a megfelelő hatóságnál, ha ezt nem teszi meg a kút tulajdonosa, vízgazdálkodási bírságot kell fizetnie, ami elérheti az 1 millió forintot is. Magyarországon a kutak 1992. óta engedélykötelesek, de senki nem vette komolyan, jelenleg akár 100 ezer engedély nélkül működő kút lehet, többségük a Homokhátságon. A bírságmentes engedélyeztetésre ez év végégig van lehetőség. A témában március 20-án Mórahalmon tartottak lakossági tájékoztatást, rendkívüli érdeklődés mellett, sok mezőgazdasági termesztő van most bajban.
Süngombás, egészségvédő sajt – ez a termékfejlesztés kiválóan megmutatja, milyen innovációs erő rejlik a cégek és egyetemek együttműködésében. Ez volt a témája a Somogyi Kereskedelmi és Iparkamara Együtt jobban működünk című eseményének. A rendezvényen Gyuricza Csaba, a MATE rektora arról beszélt: az agrárium, és ezáltal a gazdaság versenyképességének erősítését kizárólag azok a kutatások szolgáljak, amelyeknek gyakorlati haszna is van.
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – március 31., péntek 5:00
Szerkesztő: Gergácz Anikó
Műsorvezető: Gécsek – Tóth Enikő
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.