Minden technikai lehetőséget meg kell ragadni az örömhír terjesztésére úgy, hogy közben hitelesek és önazonosak maradjunk – vallja Ablonczy Bálint újságíró. A Károli Interdiszciplináris Akadémia műhelyvezetője szerint fontos, hogy az egyházi médiában ne csak a jó hírekről, hanem a problémákról is beszéljünk. Mint mondja: a prófétai tanítást és az igazság kimondását egyetlen helyzetben sem lehet megkerülni. Ablonczy Bálintot az egyház és a média kapcsolatáról kérdezzük.
Mi sem nehezebb, mint szembenézni azokkal a dolgainkkal, amiket még magunk előtt is takargatunk. Ebben segíthet a pásztorálpszichológia. Taracköziné Nemes Mónika nem ismer egyetlen olyan embert sem, akinek ne lennének gyengeségei. A református lelkipásztor a teológia, a pszichológia és a grafológia felől közelít a problémákhoz. Mindhármat arra használja, hogy kapukat nyisson mások lelkében.
Adásunkban Cseri Kálmán egykori pasaréti lelkipásztor igei gondolatait hallhatják.
Minden időben – Kossuth Rádió – március 29., szerda 13:30
Szerkesztő-műsorvezető: Kojsza Péter
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.