A hely: 100 éves Nemzeti Filharmonikusok

A március 29-i adás tartalmából.

1923-ban alakult a Székesfővárosi Zenekar Bor Dezső, Fricsay Ferenc és Somogy László vezetésével, ami 1952-ben Állami Hangversenyzenekar néven működött tovább a legendás Ferencsik János vezetésével. Halála után 1987-től Kobajasi Kenicsiro került az élére. Majd 1997-ben Nemzeti Filharmonikusok nevet kapta, ekkor lett Kocsis Zoltán a zenekar karmestere. Őt 2017-ben Hamar Zsolt követte, jelenleg Vashegyi György a zeneigazgató. Próbatermük a MÜPÁ-ban van, és a legtöbb koncertet is itt adják. Kíváncsiak voltunk a hétköznapokra is, erről beszélnek a hátteret biztosító szakemberek: Herboly Domonkos, főigazgató, Mali István, vezető zenekari menedzser, Buzás Aida programmenedzser, Kovács Krisztina, nemzetközi kapcsolatok menedzsere, Kacsenyák István és Aubéli Ottó, és Kaizinger Rita, a kottatár vezetője. De megszólalnak a művészek is: Falvay Attila, koncertmester, Kovács Imre, fuvolaművész-szólamvezető. és Kökény Eszter hegedűművész, a zenekar legfiatalabb tagja.

A hely – Kossuth Rádió – március 29., szerda 11:07

Műsorvezető: Bak Anita
Szerkesztő: Mohácsi Edit

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => 
    [image] => //mediaklikk.hu/wp-content/uploads/sites/4/2023/03/20230321_100053-1867x1400.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Olvasson tovább