Szombat reggel: Ötven évvel ezelőtt mutatták be a Vígszínházban Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényének zenés adaptációját

A március 25-i adás tartalmából.
 

– Megkezdődött Coreth Mária Teréziának, Boldog Batthyány-Strattmann László hitvesének boldoggá avatási eljárása – jelentették be a héten a németújvári bazilikában. A Kismartoni és a Szombathelyi Egyházmegye közösen terjesztette fel a szegények orvosaként ismert, Köpcsényben és Körmenden tevékenykedő gróf feleségét, aki 14 gyermekük nevelése mellett férje asszisztense is volt.

– A héten adták át a Richter Anna Díjakat. Hat olyan pályázatot díjaztak, ami a nyereményből megvalósulhat. Ilyen például a házi ápolás segítő applikáció elkészítése, amit a pandémia idején talált ki egy ápolónő.

– Számos szokás kapcsolódik a mai Gyümölcsoltó boldogasszony napjához. Sok helyütt ezt a nap a fák oltásának , szemzésének a kezdet. A magyar nyelvterületen él az a hiedelem, hogy azt a fát, amit ilyenkor oltanak nem szabad letörni vagy levágni, mert vér folyna ki belőle. Időjárásjóslás kapcsolódott ehhez a naphoz . A Gyimes-völgyben úgy hitték, ha ezen a napon rossz idő van, akkor rossz tavasz várható. A vas vármegyei oszkói szőlőhegyen egész napos családi program várja az érdeklődőket.

– Tavaszi napforduló: szombaton kezdődik a csillagászati programsorozata.

– Túrázzunk. A négyezer buddha barlangja.

– Nemzetközi hírek: megkezdődött a Ramadán hónapja

– Ötven évvel ezelőtt, 1973. március 2-án mutatták be a Vígszínházban Déry Tibor Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kisregényének zenés adaptációját Presser Gábor zenéjével és Adamis Anna dalszövegeivel. Ezzel az előadással kezdődött Presser Gábor és a Vígszínház közös máig tartó munkája melynek olyan darabokat köszönhetünk, mint a Jó estét nyár, jó estét szerelem, a Harmincéves vagyok vagy A padlás. Ma délután és este Víg-Presser-50 címmel vígszínházi dalaiból ad koncertet Presser Gábor a társulat művészeinek közreműködésével.

– Negyven év mentőzés után a héten befejezte a munkát és nyugdíjba vonult a székesfehérvári mentőállomás egyik ápolója. Miniportré Gál Józseffel

– Erdei iskolát is magában foglaló új természetismereti látogatóközpontot adtak át a Pécs és Komló között álló Mecsextrém erdei kalandpark szomszédságágában. A Mecsekerdő Zrt. által létesített ötszáz négyzetméteres Mecsek Discovery Center névre keresztelt komplexumban a Mecsek kulturális és természeti világát bemutató kiállítás is helyet kapott.

– A Kádár-rendszer korszakának plakátjaiból rendezett kiállítást a Magyar Nemzeti Múzeum Temesváron, ahol rendhagyó történelemórákat is tartanak középiskolásoknak.

– Győri csapat bizonyult a legjobbnak a Földrajz az egész világ! című Kárpát-medencei tanulmányi versenyen, amelynek döntőjét Bonyhádon rendezték meg. Ismét kiderült, bizonyos tantárgyak és szakok iránti lelkesedés legalább fele részben egy-egy motivált, lelkes, a fiatalok nyelvén értő pedagóguson múlik. Itt a fődíj sem pénz, hanem a szervezővel közös tanulmányi utazás lesz a Balaton-felvidéken.

– Csontváry emlékkiállítást rendez közösen a Szépművészeti, a Nemzeti Galéria és a pécsi Janus Pannonius Múzeum. A budapesti tárlat apropója, hogy 170 éve született a „Napút festője”, másrészt a Szépművészeti Múzeumban utoljára hatvan évvel ezelőtt volt kiállítás a műveiből. Ehhez elszállítják Pécsről Csontváry képeit. Többek közt falakat és tetőket kell majd bontani, hogy a hatalmas nagyméretű és nem összetekerhető, csak kerettel együtt szállítható műveket kiemeljék a helyéről, majd behelyezzék a kiállítás helyszíneire. A szállítást speciális kamionokkal és biztonsági intézkedések mellett végzik.

– Petőfi Sándor születésének kétszázadik évfordulója alkalmából ötszáz, a költőhöz kapcsolódó kézirattal bővült az Országos Széchényi Könyvtár digitális tartalomszolgáltatása, a Copia. Az online adatbázisban elérhetővé váltak az intézményben őrzött Petőfi-hagyaték legfontosabb részei, köztük a költő versei, levelei, rajzai, valamint feleségének, Szendrey Júliának a naplója.

Szombat reggel – Kossuth Rádió – március 25., szombat,  6:00

Szerkesztő – műsorvezető: Gungl László

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: MTI Fotó: Benkõ Imre

Videó ajánló

Olvasson tovább