Talmácsi Gábor tippjei a motorok tavaszi felkészítéséhez és a biztonságos közlekedéshez

A járművek megfelelő műszaki felkészítése mellett gyakorlást is javasolt a motorosoknak tavaszra Talmácsi Gábor MotoGP világbajnok, aki a Kossuth Rádió Napközben című műsorának vendége volt. A biztonságos közlekedéssel kapcsolatban hangsúlyozta, aki gyorsaságra vágyik, az versenypályára menjen.
 

Megérkezett a jó idő, egyre több motorost látni az utakon. Jelenlétükhöz az autósoknak, kerékpárosoknak és gyalogosoknak ismét hozzá kell szokniuk, és a motorosoknak is megfelelő felkészültséggel kell részt venniük a közlekedésben – emelte ki Talmácsi Gábor a Kossuth Rádió Napközben című műsorában. A biztonságos motorozáshoz további hasznos tanácsokat is adott. „Aki gyorsan akar közlekedni, mindenképpen versenypályára menjen. Ha azt érezzük, hogy a legtöbbet szeretnénk kihozni magunkból, akkor olyan biztonságos pályára látogassunk el, ahol ezt megtehetjük” – hangsúlyozta a gyorsaságimotor-versenyző a műsorban. Az újbóli gyakorlás fontosságát is kiemelte, hiszen mikor tavasszal ismét motorra ülünk, nem ugyanabban a formában vagyunk, mint mikor év végén leszálltunk róla. Azt javasolta, hogy először csak kisebb köröket, távokat tegyünk meg, felmérve magunk és a jármű állapotát, aki pedig teheti, menjen el egy vezetéstechnikai tréningre. „Több barátomnak is javasoltam már ezt. Miután elvégezték a tréninget azt mondták, hogy eddig közlekedtek a motorral, most kezdenek el megtanulni motorozni. A járművek kezelése nem automatikus dolog, gyakorolni kell. Tisztelettel és alázattal kell hozzá állni, mert egymásért is felelősséggel tartozunk az utakon. A biztonságos közlekedéshez pedig 100 százalékig uralnunk kell a motort” – mondta Talmácsi Gábor, hangsúlyozva a szabályok betartásának fontosságát.

A Napközben című műsorban kitért a motorok megfelelő műszaki felkészítésére is, javasolta, hogy a téli leállás után szakszervízzel vizsgáltassuk át a járművet. Ha nem ezt a módot választjuk, akkor pedig alaposan vizsgáljuk át és tisztítsuk végig magunk a motort. Így sok hibát fedezhetünk fel, kezdve a láncok feszességétől a világításon át a fékek és gumik állapotáig, amelyeknél fontos megfigyelni kopottságukat és megfelelően beállítani a guminyomást.

További tippeket hallhatnak a megfelelő öltözetről és motorokkal való biztonságos közlekedésről Talmácsi Gábortól és Szloboda Tamás, vezetéstechnikai tréningeket szervező cég üzletágvezetőjétől a Napközben című műsor Médiaklikk-oldalán!

Napközben – hétköznap 9-től 11-ig a Kossuth Rádió műsorán!

fotó: MTVA/Kossuth Rádió

Olvasson tovább