– Nemzeti dal
A Petőfi-versek fordításairól beszélgetünk
A Nemzedékek Petőfije, a PIM-ben készül riport az esemény díjátadóján, diákok írtak novellát
A PIM-programhoz kapcsolódóan a Magyaróra c. folyóirat Petőfi különszámmal készül – erről és a Petőfi-kultuszról és oktatásról is kérdezzük Baranyai Katalin szerkesztővel
15-én adják át hivatalosan a Szendrey Emlékházat
– Huszáros nap a Skanzenben – kapcsolás Szentendrére
Kapcsolunk Diósdra, ahol interaktív tárlaton hallgatható meg pl. Kossuth beszéde
Hogyan ünnepelnek együtt határon túl és innen a fiatalok? Rákóczy Szövetség
– Az élő hagyomány jegyében:
Melyik a huszár és melyik a török szablya? Szablyavívó instruktor-képzés indult az országban. Rövid bemutatót tartanak a résztvevők, két diák, a stúdióban, a történelmi hagyományok megóvásáról Zsolnai Gáborral, a Történelmi Hadi Akadémia Alapítvány vezetőjével
Az idei Tavaszi Hadjárat hagyományőrző programjairól kérdezzük Fülöp Tibort
– Forradalom, szabadságharc és a családok téma:
Két család történetén keresztül kérdezősködünk, hogyan élték meg az eseményeket és miként hagyományozódott az utókorra, a leszármazottakra a sok tárgy, emlék, történet
– Csák János beszéde
Hogyan örökíthető mára a 19. századi nemesi családok hagyománya? Vendég: Batthyány Scmidt Margit, a Batthyány Alapítvány elnöke
Napközben – Kossuth Rádió – március 15., szerda 9:05
Szerkesztő: Bicsák Eszter
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.