– A lakossági és ipari hulladékból is kerül a szántóföldekre, a legelőkre és az erdőkbe. A szemléletváltás egyik legfontosabb lépcsőfoka, hogy az emberek megértsék a szemét érték, újrahasznosítható. Hétfő reggel szólunk arról, hogy kormányzati támogatással hatalmas környezetvédelmi fejlesztés kezdődött Kecskemét térségében 18 milliárd forintból. Arról is beszámolunk, hogy terjednek a használt sütőolaj gyűjtő konténerek országszerte. Kevesen tudják, hogy egy liter használt sütőolaj egymillió liter ivóvizet képes beszennyezni.
– Hangtár – Az év beporzójáról, a fali méhekről életmódjukról, lakhelyükről tudhatunk meg izgalmas információkat a műsorból, emellett rokonaikról, a bányász- és a szabó méhekről is elhangzanak érdekességek.
– Ahol jó élni sorozat. Tarnóczi László – A Mátra délnyugati kapuja Szurdokpüspöki, amelyet neveznek a források falujának is. A Zagyva völgyében fekvő településnél a hegyek közül kilépő folyó völgye itt kiszélesedik. Keletről a Mátra határolja, nyugatról pedig a Cserehát hegység dombokká szelídülő lankái. Igen régen megtelepedett az ember ezen a kedvező adottságú vidéken. Több kőkori és bronzkori kultúra emlékeit is feltárták itt és honfoglalás kori leletek is előkerültek erre felé. A szépen rendben tartott település mára a turizmusra tette a célt, s fejlesztések jó része itt legalább annyira szolgálja az itt élők jó életét, mint az idelátogatók kényelmét. A források falujában a település jeles szülöttének, a Mátra feltárójának, Hanák Kolosnak az emlékét őrző közösségi házuktól indulunk civilek, erdészek és a polgármester, Pintér Miklós Ervin társaságában egy túrára, tartsanak velünk.
– Heti néprajz
– A vasút nemcsak településeket, az embereket is összeköti-150 éves a Hatvan – Szolnok vasútvonal. Ebből az alkalomból nemcsak emléktáblát avattak a hatvani vasútállomáson, de nosztalgiavonaton, párnázott fülkés vagonokban is lehetett utazni; a várótermekben pedig kiállítás nyílt, egyebek mellett makettekkel, korabeli eszközökkel és kordokumentumokkal. A 68 kilométer hosszúságú Hatvan-Szolnok vasútvonal 1873 óta köti össze a Zagyva-folyó mentén a Jászságot a Grassalkovichok városával.
– 50 éves lett első nemzeti parkunk. Hortobágy szépségéről, egyediségéről költők, írók vallottak, természeti gazdagsága, tájképi szépsége, néprajzi hagyományai együttesen emelik féltve őrzött nemzeti kincseink sorába a pusztát. Az 1973. január elsején létrehozott Hortobágyi Nemzeti Parkot a hazai jogszabályok mellett nemzetközi szerződések is védik. Teljes területe UNESCO bioszféra rezervátum. A Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság mind a nagyközönség, mind a szakmai közönség számára különböző események és számos rendezvény megszervezésén keresztül kívánja bemutatni a pusztát, az elmúlt 50 év eredményeit.
– Bozsik József válaszol hallgatóink kérdéseire – Csávázott és nem csávázott vetőmagok? Melyik a jobb a kettő közül? Hallgatónk kifogásolja, hogy az általa vásárolt hónapos retek vetőmagot csávázták, és ezért nehéz védőkesztyű nélkül elvetni. Ugyanakkor a szakmai tanítás szerint a csávázott vetőmagvak hozzáadott értéket képviselnek. A biológiai, a környezetvédelmi gondolkodás fontos eleme a csávázás, mert ezzel az eljárással éppen, hogy mérsékeljük a vegyszerterhelést a kertünkben, miközben növényeinknek korszerű védelmet adunk.
– Három hónap alatt több mint 20 százalékot esett a legfontosabb gabonafélék ára a hazai piacon, így az a nagyon rendhagyó helyzet állt elő, hogy betakarításkor jóval drágábban lehetett értékesíteni a búzát és a kukoricát, mint a naptári év elején. Mindez sok hazai gazdát hoz nehéz helyzetbe, mivel a bizonytalan piaci helyzet elhúzódása, a felfutó gabonaimport, illetve a tavalyhoz képest jelentősen magasabb termelési költségek miatt az előző évhez viszonyítva jelentősen csökkenhet idén a gabonatermesztés jövedelmezősége. Sok hazai raktárban még a 2021-es termés egy része is eladásra vár.
– Gigantikus beruházás indult el az elmúlt hetekben Kecskemét térségében. A kormányzati támogatással indult környezetvédelmi fejlesztés három helyszínen zajlik. Nagyjából 2 milliárd forintból épül meg Cegléden egy új zöldhulladék komposztáló, illetve Monoron egy új hulladék átrakó állomás. Az összesen 18 milliárd forintos projekt legnagyobb fejlesztése Kecskeméten jön létre.
– Lassan, de biztosan terjednek el a használt sütőolaj gyűjtő konténerek országszerte. Kevesen tudják, hogy egy liter használt sütőolaj egymillió liter ivóvizet képes beszennyezni. A használt sütőolaj jelentős része még mindig a települési csatornahálózatba kerül, ahol dugulást okozhat és leterheli a szennyvíztisztítókat.
– Olívaolaj hiány alakult ki Európában, ennek első számú oka a 2022-ben tapasztalt száraz, csapadékmentes nyár emiatt akár 50 százalékos áremelés is lehet a kedvelt olajnál.
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – március 13., hétfő 5:00
Műsorvezető: Balog Tamás
Szerkesztő: Gyarmati Péter
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.