– Egyre több gazda hagy fel a termeléssel az Egri Borvidéken. Sokan inkább meg se metszik a szőlőt, mert duplájára-triplájára nőttek a növényvédőszer árak és a művelés költségei, a szőlő felvásárlási ára azonban évek óta nem változott, nem emelkedik 100 forint fölé. Ráadásul a külföldi piacok is visszaszorultak…
– Szombaton újraindult a budafoki pincejárat, melyre tavaly több, mint 10 ezer látogató volt kíváncsi. Idén 10 alkalommal-minden hónap első szombatján- 18 helyszínen, alkalmanként több, mint 40 programmal várják a látogatókat. Ezen felül a hétköznapokon a három fiatal borász által megálmodott közösségi pincékbe rendszeresen szerveznek ingyenes bórkostolókat is. Ez a közösségi pince volt az első állomása az idei pincejáratnak is, melyhez Belényi Barbara is becsatlakozott…
– A szerbiai tejtermelők szerint a kormány csak részben teljesítette követeléseiket. Ugyan elégedettek a behozatali tejre és sajtokra kivetett védővámmal, a tejprémium literenkénti 10-ről 15 dinárra, azaz mintegy 45 forintra való emelésével, de keveslik a fejőstehenek utáni 25 ezerről 30 ezer dinárra, azaz 90 ezer forintra emelt állami támogatást. A szerb mezőgazdasági miniszter ugyanakkor a hazai tejtermelés további támogatására tett ígéretet…
– A hazai tejhelyzettel folytatjuk. Egyes hírforrások szerint az előttünk álló hónapokban a nyerstej felvásárlási árának csökkenése várható annak ellenére, hogy a tejtermelők és felvásárlók között legtöbbször éves szerződés garantálja a felvásárlási árat. Ha csökkenne az ár, vajon a késztermékek -sajt, túró,vaj- ára is olcsóbb lenne?…
– A megvásárolt palackok kétharmadát sikerülhet visszaváltani az első évben, három éven belül pedig mintegy 90 százalékát. A kereskedelemben forgalmazott italok betétdíjas, visszaválható rendszerének – németországi és skandináv mintára történő – bevezetésétől a folyókba, patakmedrekbe kerülő hulladékmennyiség visszaszorítását remélik Székelyföldön is. A kormányhatározat február végén jelent meg, a boltokba pedig várhatóan ősztől lehet visszavinni 50 bani, azaz 38 forint ellenében a fölöslegessé vált üvegeket, fém- és pillepalackokat…
– Árad a Tisza is és a Maros is. Szegednél a rakpartot is le kellett zárni már a múlt héten. Az áradással mindkét folyón szeméthullám is érkezik, amely a víz visszahúzódása után az árterekben csúfítja a környezetet. A Pet-kupa az idén a Marosra hívja fel a figyelmet…
– Megosztja az utcában lakókat egy 85 éves Hársfa Egerben, ami egy most indult építkezés útjában áll. A telek tulajdonosa attól fél, hogy az épülő házra rádőlhet a fa, ezért kéri az önkormányzatot, vágja ki. A szomszédok közül pedig többen tiltakoznak, hiszen a szűk utcának ezen szakaszán ez az egyetlen fa, a környéken és a városban hasonló korú és termetű hársfák alig találhatóak…
– Ahol jó élni: Egy világraszóló újítás, az összecsukható esernyő szülőhelye a Vas vármegyei Uraiújfalu. Idén éppen százéves ez a találmány, úgyhogy nagy ünnepség várható majd a nyáron, de addig is jó itt élni, hiszen a kistelepülésen nemzetközi cégek települtek meg, és még egy hangszerkészítő műhely is megtelepedett itt…
Hajnal-táj – Kossuth Rádió – március 6., hétfő 5:00
Szerkesztő: Füredy Zsolt
A belépéssel kijelenti, hogy elolvasta és elfogadta az Adatkezelési nyilatkozatot.