Kalendárium: Különleges, látványos víziszínpad épül Balatonkenesén

A február 20-i adás tartalmából.
 

– Tegnapelőtt mutatták be a fővárosi József Attila színházban Bertold Brecht Koldusopera című művét, Bagó Bertalan rendezésében. A darab műfaját tekintve- opera, musical, operett és mindezek paródiája.
– Különleges, látványos víziszínpad épül Balatonkenesén a helyi, tavaszra megújuló Széchenyi parkban. A munkálatoknak legkésőbb március 30-áig kell befejeződniük. A vizet is használják majd így a területen, ugyanis egyfajta közösségi teret álmodtak ide a tervezők. Ez a hatalmas, 170 nm-es építmény napközben az arra sétálók, pihenni vágyók helyszínéül szolgál majd, esténként pedig színházi előadásokat tartanak a különleges, világot jelentő deszkákon. Mindez pedig a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa projekt támogatással valósul meg. A témáról bővebben is hallhatnak majd vasárnap 15 óra után Nagyítás című műsorunkban.
– Ezen a napon 1844-ben született Munkácsy Mihály világhírű festőművész. Alkotó barátai segítségével 1865-től Bécsben, 1866-ban Münchenben tanult. 1867-ben állami ösztöndíjjal Párizsba utazott a világkiállításra, ahol Courbet művészetéből egész életére döntő benyomásokat szerzett. 1868-ban Düsseldorfban a német táj- és életképfestést tanulmányozta. Önállósulásának első fontos emléke az Ásító inas című képe. 1869-ben festette első világhírt hozó művét, a párizsi Salon aranyérmével kitüntetett Siralomházat, amelyben a magyar szabadságharc utáni betyárvilágból választotta témáját. A millenniumi előkészületek jegyében készült Honfoglalás-freskója 1893-ban, amely az Országház elnöki fogadótermében látható.
– Aki ismeri Balatonalmádit, elég, ha csak a régi, gyönyörű villák vagy templomok között sétálva felfedezi a város épített örökségét, de mindez csak a jéghegy csúcsa. Elképesztő mennyiségű kultúrtörténeti kincset rejt még a helység, amit érdemes szintén felfedezni. Kovács István helytörténeti kutató, a Honismereti Kör elnöke Czuczor Sándor lektorral, ezeket az értékeket szeretnék megmutatni -, főképp az épített örökséget -, egy helytörténeti albumon dolgozva. Előzménye mindennek az Almádi képes és levelezőlapokból című albumok.

Hírek:

– Street art pályázatot írt ki a Veszprémi Művészetek Háza. A kulturális intézmény Európa legjobb street art művészeinek jelentkezését várja, hogy színesek és látványosak legyenek a város falai. Az alkotók a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program támogatásával a megyeszékhely kijelölt felületét gondolhatják újra. A kiíró Művészetek Háza olyan pályaműveket vár, amelyek bemutatják a város és az azt körülölelő régió gazdag kultúrtörténetét. A pályaműveket április 9-ig lehet beadni.
– PROTO címmel nyílt meg a hétvégén Kusztos Júlia és Szőcs Márton kiállítása a budapesti belvárosi FUGA kiállítótérben. A tárlat az esztétikai tapasztalat elementáris, más néven „prototipikus” formáinak vizsgálatára vállalkozik. Ennek érdekében a művészek egy olyan interaktív, a látogató térbeli helyzetére reagáló térinstallációt hoztak létre, mely egyszerre használja fel több művészeti ág, például a képzőművészet, vagy a kortárs komolyzene eszközeit.

Kalendárium – Kossuth Rádió – február 20., hétfő 15:32

Szerkesztő: Felszeghy Csaba

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Olvasson tovább