Kalendárium: A népzene ünnepe a fővárosi Művészetek Palotájában

A február 3-i adás tartalmából.
 

– A népzene ünnepe a fővárosi Művészetek Palotájában február 5.-én. A Müpa 2008 óta rendezi meg rendszeresen magyar népzenei gálaműsorát, amely a táncházi zenétől a világzenei produkciókig mutatja be a hazai folkzene sokszínűségét. A cigány és magyar táncház által közrefogott koncert – Básits Branka, Tímár Sára, a Borbély Mihály Polygon, a Magyar Banda, a Kanizsa Csillagai és a MORDÁI műsora – előtt Páll Éva gyermekprogramjával indul a minifesztivál. A Míves Mesterségek című műsorban az énekesnő népdalokon, mondókákon, meséken keresztül idézi meg zenekarával a régi mesterségeket.
– Nógrádból a halhatatlanságba címmel nyílt a napokban kiállítás Balassagyarmaton. A Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeumának tárlata Madách Imre születésének 200. évfordulója alkalmából év végéig látogatható.
– A Déryné színház 2022-es évének mérlege, idei tervei/ bemutatói: Jánosi Ferenc Szemet szemért című krimijével mutatkozott be a közelmúltban a Déryné Program drámaírókat mentoráló ösztöndíjprogramja. A mentorprogramot idén is meghirdették, február végéig jelentkezhetnek az érdeklődők. ( Kis Domonkos Márk, a Déryné Program igazgatója a Déryné Társulat különleges működéséről, a mentorprogram tapasztalatairól és a következő időszakról szóló terveikről, köztük a februárban induló, középiskolásokat megszólító ún. Kult-up programról is beszél.
– Múzeum és szabadulószoba Szentgotthárdon – Az Időutazó Múzeum országosan is kuriózumnak számít. Virtuálisan találkozhatunk III. Béla királlyal, egy ciszter szerzetessel, a hadvezér Montecuccolival, egy nemes kisasszonnyal és a hajdani miniszterelnökkel, Széll Kálmánnal is.
Hírek:
– Február végéig várja karmesterek jelentkezését a II. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny, melyet augusztus 20-28. között tartanak Debrecenben. Az idei felhívás ezúttal a karmestereknek szól, akik rendhagyó módon nemcsak zenekari darabokat, hanem számos oratórium- és operarészletet is vezényelnek majd. A szervezők február 28-ig várják a jelentkezéseket a verseny hivatalos oldalán. A megmérettetés középpontjában Kodály Zoltán idén száz éve komponált remekműve, a Psalmus Hungaricus áll.
– Sári bíró: a fővárosi Újszínház előadása az adás napján 19 órától.
– Szergej Prokofjev:Háború és béke c. előadása az adás napján 18 órától a Magyar Állami Operaházban

Kalendárium – Kossuth Rádió – február 3., péntek 15:32

Szerkesztő: Kádár Dóra

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Olvasson tovább