Szombat reggel: Aranylemez lett a héten Magyar Képek Mándoki László tavaly karácsonykor megjelent Bartók Béla ihlette albuma

A január 28-i adás tartalmából.
 

– Aranylemez lett a héten Magyar Képek Mándoki László tavaly karácsonykor megjelent Bartók Béla ihlette albuma. A lemez anyagát augusztus huszadikán a parlament előtt is előadják.

– A legjobb rendezőnek járó díjat vehette át Somossy Barbara a Duna TV műsorvezetője, a Sose lesz vége című kisjátékfilmjéért. A vizsgafilmet Petőfi Sándor: A csaplárné a betyárt szerette című költeménye ihlette.

– A Magyar Kultúra Lovagja címet adományozták Varga Györgynek a Mohácsi Nemzeti Emlékhely idegenvezetőjének, aki tizenöt éve dolgozik az emlékhelyen. Munkájának is köszönhetően jelentősen nőtt a látogatók száma, most télen is.

– Ebben az évben ismét Irak-Kurdisztánba készülnek az ELTE régészei, akik már jó néhány éve kutatják ott az egykori asszír birodalom örökségét.

– A Jáki templom, a kőszegi Szőlő Jövésnek Könyve, a Medvesajt és a tökmagolaj is témája volt a negyedik alkalommal Szombathelyen megrendezett „Vasi Értéktár Vetélkedőnek.(Szabó Tamás főszervező, Nagy Lajosné értéktár vezető, diákok)

– Tíz éves a Debreceni Értéktár. Ebből alkalomból kiállításon mutatják be azt, hogy mi került az értéktárba.

– Túrázzunk: Juhász Árpád a vulkánokon is találkozott patkányokkal

– Nemzetközi hírek. A héten Odessza is felkerült a világörökségi helyszínek listájára. Az UNESCO kulturális bizottsága megosztott volt amikor meghozta a döntést a tagok többsége tartózkodott.

– Már készülnek idei első zarándoklatukra a Mária út Egyesület tagjai. Az egyesület a múlt év végén kapcsolódott be az európai nemzetközi Mária út hálózatba ennek köszönhetően 2023-ban sokkal több zarándok érkezhet hazánkba.

– Az Etnofilm Cadca 2022 nemzetközi fesztivál nagydíját nyerte el „A dobóhálós halászat Baján” című dokumentumfilm, amit a Néprajzi Múzeum munkatársai készítettek. Az elismerést a múlt héten vették az alkotók.

– „A diaszpórában élő magyarok előtt is nagyon szeretünk koncertezni…” Amerikában turnézik a Belvárosi Betyárok együttes.

– Nyolcvan éves lenne Cseh Tamás. Emléke előtt tiszteleg az Országút folyóirat több írása

Szombat reggel – Kossuth Rádió – január 28., szombat,  6:00

Szerkesztő – műsorvezető: Gungl László

IDE KATTINTVA visszahallgathatja adásainkat >>>

Borítókép: MTI/Balogh Zoltán

Olvasson tovább